Eszköz Támogatás Eszköz támogatás
|
|
|
|
Elrettentő minimumadó - A vállalkozók egy százaléka mert a revizor elé állni
Az első jelek arra utalnak, nagyon elrettentő volt a tavaly félévkor bevezetett, de igazából most debütált minimumadó. A 2007-es évről szóló adóbevallások alapján mondható, hogy a közel 385 ezres egyéni vállalkozói körből mindösszesen 2-3 ezren merték felvállalni azt az eredményt, jövedelmet, amely papíron kijött, és tagadták meg, hogy befizessék a minimális adót.
Új formában jelenhet meg az internetadó
Bár a költségvetési bizottságon még átment, a koalícióból épp kiválni készülő SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja a giccsadónak is nevezett kulturális járulék kiterjesztését az internetszolgáltatókra. Mivel az ellenzéki pártok sem szavaznák meg a törvényt, a területen működő cégek egyelőre fellélegezhetnek, és a fogyasztóknak sem kell áremelkedéstől tartaniuk. A gazdasági minisztérium viszont egyeztetést tervez.
Adóamnesztia az eltitkolt vagyonra?
Az MDF adóprogramjáról is beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt a parlamentben.
A legnagyobb radírozás
Az adórendszer halasztódó reformjának története egészen a rendszerváltásig nyúlik vissza.
Hidegen hagyja a cégeket a Start Extra
Több mint kétszer annyi Start Plusz kártyát igényeltek a munkavállalók az adóhatóságnál, mint amennyi Start Extrát. Tehát a tartósan állást keresők vagy gyesről, gyedről visszatérők aktívabbak, könnyebben el tudnak helyezkedni a járulékkedvezményt biztosító kártyával, mint az ötven év felettiek, az alapfokú végzettségűek, illetve a tartósan munka nélkül lévők.
Ecostat: augusztusban 5,9 százalékos infláció várható
Az idén augusztusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál, a termelői árak pedig 5,2 százalékkal haladhatják meg a 2007. augusztusi szintet - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
Nem bírják a stresszt a magyar dolgozók
Pocsék állapotban van a magyar dolgozók többsége mind a lelki, mint a testi egészségüket illetően – vélik szakemberek. A hatóságok ennek javítása érdekében felmérik, hogy a munkaadók mennyire figyelnek a pszichoszociális kockázati tényezők kezelésére. Bírságolás és szankcionálás helyett azonban a megelőzésre helyeznék a hangsúlyt.
Vigyázat, adókövetkezmények lehetnek
Éves könyvvizsgálat során merülhet fel: ha az adott évi veszteség miatt a saját tőke túl alacsonnyá vagy negatívvá válik, szükségessé válhat a tőkehelyzet rendezése, aminek adókövetkezményei lehetnek - hívják fel a figyelmet a szakértők.
Pusztítanák az adókat
A nagyívű tervek után a gazdasági versenyképességi kerekasztal (GVK) most az adórendszer egyszerűsítését tűzte zászlajára. Megszüntetnék vagy beolvasztanák a kis adókat, megreformálnák a számviteli törvényt és a társasági adót sem hagynák változatlanul.
A magyar befektetési környezetre panaszkodnak a német cégek
Egyre több német és más külföldi érdekeltségű vállalat panaszkodik a magyar befektetési környezetre, derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén 14. alkalommal készített felmérésből. A cégek leginkább a kedvezőtlen adórendszert, a feketemunkát és a korrupciót, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát, valamint a közigazgatás és a politikai stabilitás hiányosságait kifogásolják.
Munkára ösztönző törvényjavaslatok, adókönnyítések
Munkára ösztönző törvényjavaslatokról és adókönnyítésekről tárgyal mai ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT).
Ha csal az állam, miért fizessek?
A kormányválság önmagában nem rontja az adómorált, csak az államba vetett bizalom gyengülése, az ugyanis rombolja az adózó és az állam közötti hallgatólagos szerződést. Többet fizetünk viszont, ha jön a hatóság.
Uniós program a vállalkozások terheinek csökkentéséért
A hazai vállalkozások is részt vehetnek abban az uniós gazdaságélénkítő projektben, amelynek célja az Európában működő vállalkozások uniós szabályozásból adódó adminisztratív terhek felmérése, illetve 25 százalékos csökkentése a következő négy évben.
Hogyan adóznak a nyugdíjas alkalmazottak?
Miközben a nyugdíj adóterhet nem viselő járandóság, azaz önmagában (ha más jövedelem nincs) nem adózik, amennyiben valaki kiegészítő tevékenységet űz, vagyis munkát vállal, akkor adóalannyá válik. A szabályok ráadásul idén a "fiatal" nyugdíjba vonulók munkavállalása esetén még szigorúbbak, mint a már korábban nyugállományt elérőknél.
Nagy bajba kerülne Budapest, ha elmennének a legnagyobbakNagy bajba kerülne Budapest, ha nem tudná megtartani legnagyobb adófizetőit, ugyanis a "második vonal" cégeitől az 500 dolgozónál többet foglalkoztató vállalatok által befizetett összegnek a töredékét kasszírozza. Budapestnek elemi érdeke a pár száz legnagyobb adófizető cég megtartása - vonható le a következtetés a fővárosi önkormányzatnál készült elemzésből. Mezőgazdasági őstermelő 0858 bevallása
A mezőgazdasági őstermelőknek – mint negyedéves bevallók – 2008-ban először április 14-ig kell a járulékbevallásukat benyújtaniuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bevallást csak abban az esetben kell kitölteni, amennyiben a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységére tekintettel volt biztosított.
Eltörölhetik a társasági különadót
Gyurcsány Ferenc nem szeretné felpuhítani a költségvetést, de néhány kedvező változásra lát lehetőséget, így például a négy százalékos társasági különadó eltörlésére. A miniszterelnök a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén helyezte mindezt kilátásba.
Újra fizetni kell a rendelőkben?
Elkészült az egészségügyi tárca idén tavaszra tervezett egyik legnagyobb törvénycsomagja, amelyet még Horváth Ágnes jegyez. A salátatörvény rendelkezik a vizitdíj előtti részleges térítési díj visszaállításáról a szakrendeléseken. Alacsony adó, több munkahely
Az alacsony adókat alkalmazó országok jobban képesek a közületi szolgáltatások finanszírozásának támogatására és magasabb növekedést is élveznek - tűnik ki egy brit elemző szervezet jelentéségből, amelyet a BBC ismertetett.
Fordított áfa: amnesztia helyett méltányosság
Amnesztia helyett méltányosságra számíthatnak a vállalkozók, ha szándéktalanul vétettek idén a fordított áfa szabályai ellen. Bár már elfogadták a jogbizonytalanságot megszűntető törvénymódosítást, még mindig jelennek meg állásfoglalások a régi szabályozásra vonatkozóan.
Impulz - Online magazin impulz.hu Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Tudta Ön?Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét |