Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Hidegen hagyja a cégeket a Start Extra

2008.04.16.

Több mint kétszer annyi Start Plusz kártyát igényeltek a munkavállalók az adóhatóságnál, mint amennyi Start Extrát. Tehát a tartósan állást keresők vagy gyesről, gyedről visszatérők aktívabbak, könnyebben el tudnak helyezkedni a járulékkedvezményt biztosító kártyával, mint az ötven év felettiek, az alapfokú végzettségűek, illetve a tartósan munka nélkül lévők.

A munkaügyi tárca arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a tavaly júliusban életbe lépett program óta több mint 8900-an váltottak ki Plusz, illetve 4137-en Extra kártyát. A népszerűség épp fordítva lenne logikus, hiszen az utóbbival rendelkező munkavállalót foglalkoztató cég egy évig teljes járulékmentességet élvez, azoknak a vállalatoknak viszont, amelyek Start Plusz kártyával alkalmazzák a dolgozót, "csak" az összes járulékkötelezettség 15 százalékát kell megfizetniük az első évben, a másodikban pedig 25 százalékot, tételes egészségügyi hozzájárulást egyáltalán nem kell leróniuk.

Egyelőre úgy tűnik, a kedvezmény ellenére sem szívesen alkalmazzák őket a cégek, de a kialakult helyzetben az is közrejátszik, hogy az idősebbek és a képzetlenek továbbra sem szívesen lépnek vissza az álláspiacra.

A pályakezdők elhelyezkedését segítő Start kártyát - 2005 októbere óta - közel 87 ezren igényelték, közülük 24 ezren diplomások. Mindhárom kártyatípus két évig érvényes, ez idő alatt több foglalkoztatónál is felhasználható. A két új kártyatípusnál a minimálbér kétszereséig vehető igénybe a járulékkedvezmény, az alaptípusnál viszont csak a felsőfokú végzettségűeknél eddig a keresethatárig, az alap- és középfokú iskolát végzetteknél csak a minimálbér másfélszereséig számolható el az alacsonyabb járulék.

Forrás: Világgazdaság

Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hitel és Befektetési megoldások! >>

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Számviteli és egyéb szabályzatok elkészítése >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>