|
|
Ördögi körben vergődik a magyar gazdaság
Ördögi körben vergődik a magyar gazdaság, alacsony a növekedés, az államháztartást pedig egyensúlytalanság jellemzi – hangzott el a debreceni gazdaságpolitikai kerekasztal ülésén. Bokros Lajos szerint Magyarországon intézményesedett a korrupció, Csaba László a hitelesség visszaszerzését sürgette.
Multi-kategóriás ajándékutalványok juttatása
A multi-kategóriás ajándékutalványok, amelyek az utalványon felsorolásra kerülő többféle termékcsoporton belül felhasználhatóak (pl. szépségápolás, sport, vegyi áru, ruházat, bútor, háztartás, elektronika, élelmiszer stb.), ugyanúgy kielégítik a fenti rendelkezést, ahogyan a kizárólag egy termékcsoporton belül felhasználható utalványok.
Gyurcsány egyeztet az adóreformról
Ahogy az utóbbi hónapokban már sokszor, úgy a kormányfő és a szakemberek tegnapi találkozóján sem tisztázódott, pontosan mit is takarnak a jövőre esedékes adójogszabály-módosítások.
Soha el nem készülő beruházások
Az országban járva biztosan számos olyan építkezést látni, amely ugyan elkezdődött, de befejezni azóta sem sikerült. A sokmilliárdos fejlesztéssel felhúzott épületek pedig állnak a hosszú pereskedések, tulajdonosi viták miatt.
Megjelentek a GKM energiatakarékossági pályázatai
2008. április 14-étől lehet benyújtani a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatait, melynek keretén belül a lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint a megújuló energiafelhasználás ösztönzését támogatják.
Szorít az adóprés
A munkaadók által fizetett bérköltség és a munkavállalók által kézhez kapott bér eltérését nézve Magyarország a második a fejlett országok listáján - állítja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) majd ötszáz oldalas tanulmánya.
Nyugdíjjárulék felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulék
Több biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony egyidejű fennállása esetén a járulékalap után mindegyik jogviszonyban meg kell fizetni a nyugdíjjárulékot.
Hogyan válasszunk számlacsomagot? - Jótanácsok kkv-knak
A kis- és középvállalkozói ügyfeleknek kínált számlacsomagok terén folyamatosak az újítások, többen átdolgozták konstrukcióikat, s vannak, akik további változtatásokban gondolkodnak.
Ha jön a munkaügyi felügyelő...
Idén még több munkaügyi ellenőrzésre számíthatnak a munkáltatók, akikhez bármelyik pillanatban, előzetes bejelentés nélkül betoppanhatnak az ellenőrök. Mire lehet ilyenkor számítani? Lesújtó elemzés a gazdasági helyzetről
Egyre elkerülhetetlenebbnek tartja a jegybanki alapkamat emelését a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint csak a költségvetési kiadások jelentős lefaragása után gyorsulhat fel jelentősen a gazdaság növekedése.
Tudta Ön?Az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét |