Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Bajnai Gordon gazdasági miniszter levele a vállalkozásoknak szóló válságkezelő eszközökről

Az idei év meghatározó fontosságú lesz a magyar gazdaság és az egész ország további fejlődésének szempontjából. A nemzetközi gazdasági válság Magyarországot, a magyar vállalkozásokat fokozottan sújtja. Az ön vállalkozása egyike annak a sok tízezer hazai cégnek, amelyek együttesen a munkavállalók több mint hetven százalékát foglalkoztatják az országban. A nemzetközi válság most ezeket a munkahelyeket és ezeket a vállalkozásokat sodorja veszélybe.

Látni kell: ezt a válságot megállítani nem lehet, azonban hatásait képesek lehetünk mérsékelni. A Kormány ezért tavaly novemberben meghirdette válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagját, amely a következő két évben több mint 1.400 milliárd forintnyi forrást juttat közvetlenül a vállalkozásoknak.

Az akkor bejelentett intézkedések közül számosat azóta megvalósítottunk: kedvezményes hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás, munkahelymegőrző támogatások, uniós pályázati könnyítések formájában már most rengeteg eszköz áll az ön rendelkezésére, hogy a lehető leghatékonyabban védekezhessen a válság hatásai ellen, vagy éppen kihasználja annak lehetőségeit.

Az ön vállalkozásának talpon maradása, fejlődése és növekedése az egész ország érdeke. A csatolt levélben megtalálja azokat az eszközöket, amelyeket a kormány az elmúlt hónapokban a vállalkozások érdekképviseleteivel együttműködve a hazai cégek számára kidolgozott és elérhetővé tett.

A számos új lehetőség közt való eligazodás érdekében az alábbiakban rövid összefoglalót olvashat a pályázati rendszer változásairól és az elmúlt hónapokban elérhetővé tett kedvezményes hitelekről, amelyek segítséget jelenthetnek a válság hatásainak sikeres kezelésében és vállalkozásának további fejlesztésében. Reméljük, hogy az alábbiakban megtalálja az Önnek és vállalkozásának leginkább megfelelő támogatási formát, legyen az könnyített feltételű uniós pályázat, kedvezményes hitel, garancia vagy kamattámogatás. Kérem, hogy használja aktívan a mellékletben bemutatott eszközöket, kérdéseivel forduljon telefonközpontunkhoz, látogassa e célra létrehozott honlapunkat!

Munkájához kitartást és sikereket kívánok!

Budapest, 2009. február 16.

Tisztelettel:

Bajnai Gordon
nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

1. Hitelek, Hitelgaranciák, Kamattámogatás, Uniós pályázatok

Kedvezményes hitelek

Kedvezőbbek lettek az Új Magyarország mikro hitel igénylésének feltételei

A felvehető beruházási mikro hitel összege 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedett, miközben a futamidő 5 évről 10 évre nőtt. A forgóeszközökre felvehető mikro hitel esetében ma előírt hat hónapos hitelmentes várakozási idő egy hónapra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy vállalkozása továbbra is a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb feltételekkel, az eddigieknél hosszabb futamidőre vehet fel beruházási-, vagy forgóeszközhitelt.

További információ az Új Magyarország mikro hitelről az MV Zrt. honlapján található (kattintson!)

Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitelprogram – Beruházási Hitel kedvező kamattal

A kis- és közepes méretű vállalkozások 10-100 millió forintos kedvezményes kamatozású, akár tíz éves futamidejű hitelekhez juthatnak új beruházásaik végrehajtásához.

További információ az Új Magyarország Beruházási Hitelről az MFB honlapján található (kattintson!)

Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram – segítség hosszú távra

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. folyamatosan vezeti be a piacra azokat a kedvezményes kamatozású és hosszú lejáratú hiteltermékeket, amelyek segítik a versenyképesség megőrzését, a fejlesztések folytatását és enyhítik a gazdasági élet szereplőire nehezedő válság következményeit.

További információ az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramról az MFB honlapján található (kattintson!)

Új Magyarország Forgóeszközhitel

A kereskedelmi bankokon keresztül hamarosan elérhetővé válik a hazai vállalkozások számára az a kedvezményes kamatú, rövid lejáratú forgóeszközhitel, amellyel árukészleteinek feltöltését és vállalkozása egyéb működési kiadásait fedezheti, akár 200 millió forint felvételével.

További információ a forgóeszközhitelről az MFB honlapján található (kattintson!)

Hitelgaranciák

Új Magyarország Hitelgarancia – a valódi pénzügyi háttértámogatás

Uniós forrásokból hitelgaranciát nyújtunk a kis- és közepes vállalkozások számára a kereskedelmi bankokon keresztül. A mikro-, kis és középvállalkozások akár 100 millió forint hitelt is igényelhetnek kedvező kamat mellett úgy, hogy a hitelösszeg 80 százalékáig az állam vállal garanciát értük a bank felé. A hitelgarancia segítségével a bankok által most fokozottan kockázatosnak ítélt mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára teszünk elérhetővé hitelkeretet.

További információ az Új Magyarország Hitelgaranciáról az MV Zrt. honlapján található (kattintson!)

Garantiqa hitelgarancia – megduplázott kerettel

A Garantiqa Zrt. költségvetési forrásból vállal egyedi kezességet hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások hiteleihez akár 80 százalékos mértékig. Az erre rendelkezésre álló korábbi 450 milliárd forintos keretet az idei évre 900 milliárd forintra emelve megduplázta a kormány.

További információ a Garantiqa hitelgaranciáról a cég honlapján érhető el (kattintson!)

Kamattámogatás

Széchenyi Kártya - megduplázott kamattámogatás

A Széchenyi Kártya program keretében a kis- és középvállalkozások folyó finanszírozására 25 millió forint hitelösszegig megduplázott kamattámogatás biztosítható. A programra az idén 2 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésből.

További információ a http://www.szkartya.hu/ honlapon található.

Hamarosan elérhető a Kockázati tőke program

A program a korai, induló, valamint növekedési szakaszban lévő vállalkozások sikeres gazdálkodását segíti kedvezményes középtávú tőkebefektetés útján, várhatóan 2009 májusától. Ez a program hozzájárulhat a vállalkozás pályára állásához szükséges lendülethez, megfelelő mértékű tőkeinjekcióval.

További információ a kockázati tőke programról az MV Zrt. honlapján érhető el (kattintson!)

Beruházások, megrendelések – 1.800 milliárd forint megrendelés az építőiparnak

A kormány az Európai Uniós pénzekből 2009-10 során összesen 1.800 milliárd forint értékű építőipari megrendelésállományt nyit meg a vállalkozások előtt. A közbeszerzés-, illetve megvalósítás előtt álló, támogatott beruházások listájában több szempont szerint kereshet az interneten, az építőipari piactéren (kattintson!)

Uniós pályázatok – Több pénz egyszerűbben és gyorsabban

Automatikus pályázatok technológiafejlesztésre, 50 millió forintig

(A pályázatok száma: GOP-2009-2.1.1/A és KMOP-2009-1.2.1/A)

A nagy sikerű automatikus pályázatokon a korábbi 20 millió forint helyett már 50 millió forintot lehet elnyerni egy egyszerű, internetről letölthető űrlap kitöltésével. A szubjektív döntési elemeket mellőző pályázaton a beadás után már 3-5 héttel megszületik a döntés. A sikeres pályázók ráadásul automatikusan megkapnak 40 százalék előleget a beruházás megkezdéséhez, hacsak azt nem utasítják vissza. A támogatási összeg a leghátrányosabb térségekben a teljes fejlesztési költség akár 70 százaléka is lehet.

A technológiafejlesztési pályázaton támogatást lehet kérni eszközbeszerzésre, információs technológiafejlesztésre, minőség- és környezet irányítási rendszerek, szabványok bevezetésére és domain-név regisztrációra is. Pályázhatnak mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

További információt a pályázat részleteiről itt találhat (kattintson!)

Komplex technológiafejlesztési pályázatok 20 milliótól 150 millió forintig

(A pályázatok száma: GOP-2009-2.1.1/B, illetve KMOP-2009-1.2.1/B. Külön a leghátrányosabb kistérségekben: GOP-2009-2.1.2/B)

Pályázni lehet többek között eszközbeszerzésre, ingatlan beruházásra, ingatlan bérleti díjra, informatikai fejlesztésre, piacra jutásra, HR-fejlesztésre, tanácsadásra, irányítási rendszerek bevezetésére.

Pályázhatnak mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A támogatási összeg a teljes beruházás legfeljebb 25-50 százaléka lehet attól függően, hogy milyen térségben valósul meg a beruházás.

További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)

Pályázat komplex vállalati technológiakorszerűsítésre 150 milliótól 400 millió forintig

(A pályázat száma: GOP-2009-2.1.1/C; Külön a leghátrányosabb kistérségekben: GOP-2009-2.1.2/C)

Pályázni lehet többek között eszközbeszerzésre, ingatlan beruházásra, ingatlan bérleti díjra, informatikai fejlesztésre, piacra jutásra, HR-fejlesztésre, tanácsadásra, irányítási rendszerek bevezetésére.

Pályázhatnak a minimum egy fő munkavállalóval rendelkező cégek: kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók. Az elnyerhető támogatás az összes elszámolható költség 30-50 százaléka lehet a projekt megvalósítási helyszíne szerinti kistérség fejlettségi szintjétől függően.

További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)

Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása 200 milliótól 1,5 milliárd forintig

(A pályázat száma: GOP-2009-2.1.3.)

Pályázni lehet többek között a létrehozott új munkahelyre felvett munkavállalók foglalkoztatására, eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, gyártási licencre, ingatlan bérleti díjra, piacra jutás támogatására, tanácsadásra, irányítási rendszerek, szabványok bevezetésére.

Pályázhatnak gazdasági társaságok és szövetkezetek. A pályázaton legfeljebb 35 százalékos támogatás nyerhető el.

További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)

2. Célzott támogatások vállalkozásoknak

Munkahelymegtartó támogatások

Munkahely„MEGŐRZÉS” pályázati program

Célja a foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál. A vállalkozások támogatásért folyamodhatnak, hogy ne kelljen elbocsátaniuk dolgozóikat.

További információt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján találhat (kattintson!)

„MUNKÁBA” pályázati program

Célja a gazdasági visszaesés következtében állásukat elvesztők újbóli elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál.

További információt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján találhat (kattintson!)

Exporttámogatás

Az exporttámogató program célja az exportra dolgozó kis és közepes vállalkozások tevékenységének támogatása exporthitelekkel és tanácsadással.

Amennyiben az ön vállalkozása exporttal foglalkozik és ebből adódó éves forgalma meghaladja a 30 millió forintot, az ITD Hungary Zrt. szakemberei felvették, vagy a közeli jövőben felveszik önnel a kapcsolatot. Személyes konzultációk során adnak az ön vállalkozására szabott tanácsokat és segítenek kiválasztani az önnek legmegfelelőbb, lehetséges állami támogatásokat.

További információt az exporttámogatói programról az ITD honlapján kereshet (kattintson!)

Beszállítói program

A beszállítói háttér megerősítését célzó program a feldolgozóiparban (főként jármű-, elektronikai és gépiparban) működő kis- és középvállalatokat segíti tanácsadással a kapcsolatépítésben, hálózatosodásban, a hazai és uniós pénzügyi források azonosításában.

További információt az beszállítói programról az ITD honlapján találhat (kattintson!)

3. Bürokráciacsökkentés

 

A kormány a túlburjánzó bürokrácia leépítésével is csökkenteni kívánja a vállalkozások terheit. Az idei évtől az alábbi főbb könnyítések valósultak meg.

Egyszerűbb telepengedély – Könnyebbé vált a vállalkozási tevékenység megkezdése

Idén március 31-től az ipari területen, valamint a 6 hónapnál nem régebbi jogerős és végrehajtható használatbavételi vagy végleges fennmaradási engedéllyel rendelkező telepen minden tevékenység engedélyezés nélkül, bejelentés alapján gyakorolható.

A megmaradt 149 tevékenységi körből csak 66 tevékenység kör esetében szükséges engedélyezés lefolytatása, 83 tevékenység kör esetében a bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető lesz a tevékenység.

Az eddigi 60 napos ügyintézési határidő 30 napra csökken.

Az engedélyezési eljárás jövőbeli egyszerűsítése, gyorsítása céljából eljáró hatóságként a kistérségi jegyző kerül kijelölésre, az eljárásban közreműködő szakhatóságok pedig csak indokolt esetben kerülnek bevonásra.

A telepengedélyezés és a bejelentés szabályairól részletes információt itt találhat (kattintson!)

Az építési szabályozás korszerűsítése

A nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások megvalósításának elősegítésére:

  • összevont építésügyi hatósági eljárás: az engedélyezési szakaszok időigényének lényeges lerövidítését eredményezheti, minimum 30, de akár 360 nappal is,
  • a szakhatósági eljárások ügyintézési határideje jelentősen csökkent: 15 nap, amely egy alkalommal hosszabbítható meg további 8 nappal,
  • az ügyintézési határidő túllépése esetén az eljáró hatóság az eljárási díj visszatérítésére kötelezhető.

Az általános építési engedélyezések gyorsabbá tétele:

  • Lehetővé vált az elektronikus ügyintézés az építésügyi hatósági döntés közlésénél.
  • Nem építési engedély/bejelentés köteles az épületek utólagos hőszigetelése, az 50m2-nél kisebb és 2,5 m építménymagasságot nem meghaladó építmények építése, vagy éppen kirakodóvásároknál a kiskereskedők boltjai, a mutatványosok, előadók sátrai.
  • Egyszerűsödött a bejelentés tudomásul vételéhez benyújtásra kerülő építészeti-műszaki dokumentáció tartalma

A vonatkozó jogszabályokat itt keresheti meg (kattintson!)

Késedelmi kamat fizetése

Áprilistól az uniós pályázatoknál a lebonyolító szervezet késedelmi kamatot köteles fizetni amennyiben a meghatározott kifizetési határidőt (60, illetve szállítói finanszírozás esetében 30 nap, hiánypótlás nélkül) a szervezetnek felróható okokból elmulasztja. Az ezzel kapcsolatos költséget a késedelmet okozó szervezetnek kell állnia. A kötelezettség idén júliustól az egyéb közigazgatási szervezetekre is vonatkozik.

Az uniós intézményrendszerben áprilistól érvényes késedelmi kamatra vonatkozó kormányrendeletet itt találhatja (kattintson!)

4. Új Magyarország Fejlesztési Terv –
több uniós forrás könnyebben és gyorsabban

Visszamenőleges egyszerűsítések

Előleg

A gazdaságfejlesztés, a turizmus és a munkahelyteremtés területén az elnyert pályázati támogatás előleg összege 25 százalékról 40 százalékára emelkedett maximum 300 millió forintig. Ezt a nyertes pályázók számára a támogatási szerződés aláírása után 15 napon belül átutalják. A döntés azokra is érvényes, akiknek korábbról aláírt támogatási szerződésük van, de azt még nem hívták le.

További információkat a megemelt előlegről, annak folyósításáról itt olvashat (kattintson!)

Árbevétel-növekedési elvárások módosítása

A gazdaságfejlesztési támogatásokért cserébe a nyertes pályázóknak korábban bizonyos mértékű árbevétel-növekedést kellett vállalniuk. A gazdasági válság hatásaihoz igazítva ezeket a feltételeket jelentősen mérsékeltük, ráadásul visszamenőleg is, a 2007-08-as évben nyertes, e körbe tartozó pályázatok esetében is.

A módosítás után az érintett gazdaságfejlesztési pályázatoknál akár 10 százalékos árbevétel-csökkenés is elfogadott, illetve e helyett, új elemként a vállalkozás választhatja korábbi dolgozói létszámának fenntartását. Ezzel a gazdasági válság idejére kikerültek a rendszerből a mai helyzetben nehezen teljesíthető feltételek, ezzel is segítve a vállalt beruházások sikeres befejezését.

További információkat az elvárások módosításáról az NFÜ honlapján talál (kattintson!)

Kevesebb papírmunka, kevesebb biztosíték

Pályázati saját forrást igazoló dokumentum csak az első kifizetéskor

A szerződéskötés folyamatának gyorsítása érdekében számos olyan dokumentumot, igazolást, ami korábban a szerződéskötés feltétele volt, a jövőben elegendő lesz az első fizetési igényléssel együtt benyújtani.  A legtöbb ilyen dokumentum benyújtása nem a szerződéskötés, hanem csak az első kifizetés feltétele lesz. Így a kkv-kat különösen érintő dokumentum, a pályázati saját forrás igazolása is.

További információkat a saját forrás igazolásáról itt olvashat (kattintson!)

Biztosítékmentesség 25 millió forint alatt

Az eddigi 10 millió forintról 25 millióra emelkedett a vállalkozásoknál a biztosítéknyújtás alóli mentesség felső határa, vagyis a 25 millió forint alatti pályázatokhoz nem kell biztosítéknyújtás.

Jelentős könnyítés a 25 millió forint feletti nyertes pályázatok számára az úgynevezett „lépcsőzetes biztosítéknyújtás” intézményének bevezetése. Így az adott projekt megvalósítása során nem kell elejétől fogva a teljes támogatási összegre biztosítékot adni, hanem a biztosíték összegét elegendő a teljesített kifizetések összegével párhuzamo­san, lépcsőzetesen növelni.

További információt a lépcsőzetes biztosítéknyújtásról itt olvashat (kattintson!)

5. További támogatás és információk

Válságkezelő telefonközpont vállalkozásoknak: 06 40 638-638

Kistérségi menedzserek – személyes segítség helyben: http://www.nfu.hu/a_halozat

Hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás, uniós pályázatok: http://www.penzterkep.hu

Uniós pályázatok keresése részletesen, kitöltési útmutatók, pályázati űrlapok, pályázatok nyomon követése: http://www.nfu.hu

Exporttámogatás és befektetésösztönzés: http://www.itd.hu

Építőipari piactér, keresés az építőipari megrendelések között: http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso

Forrás: Maxima

2009.02.18.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Tudja mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
www.googlereklam.hu

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
www.linkweb.hu