Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Jól jár, aki eddig kivárt a TEÁOR módosítással

Elfogadta a parlament a TEÁOR-os törvénycsomagot. Hatálybalépésével érvényét veszti az a nyári rendelkezés, amely december 31-ig adott határidőt a cégeknek és az egyéni vállalkozóknak a szakmakódok módosítására.

Így az eddig kiváró érdekelteknek a törvény értelmében már semmi tennivalójuk nem lesz a TEÁOR-számokkal a cégbíróságok felé, amelyek márciusig törlik a kódokat a cégjegyzékből. De az adóhatósággal, illetve a Központi Statisztikai Hivatallal szemben továbbra is fennáll a gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók kötelezettsége. Ennek – költség- és illetékmentesen – a 2009-ben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg, az adóhivatal által biztosított elektronikus nyomtatványon kell eleget tenniük. Az adóhatóság gondoskodik arról, hogy a honlapján bárki ingyenesen tájékozódhasson.

Módosul a mérlegbenyújtás rendje is: 2009 májusától a mérlegeket csak elektronikus úton, mégpedig a kormányzati portálon át kell – az eredeti javaslattal ellentétben nem a Cégközlönynek, hanem a Cégszolgálatnak – megküldeni. A kormányzati ügyfélkapu az igazságügyi és rendészeti tárca szerint elektronikus aláírás nélkül is garantálja az iratok biztonságát, változatlanságát, alkalmas a beküldő egyértelmű azonosítására, hitelesen tanúsítja a beérkezés, illetve az átvétel időpontját. A Cégszolgálat feladata, hogy a saját vagy a Cégközlöny honlapjára azonnal felkerüljön ingyenesen megtekinthető legyen a beszámoló.

Nagy kockázattal jár, ha egy vállalkozás elmulasztja mérlegbenyújtási kötelezettségét: 2010-től az adóhivatal ellenőrzi a teljesítést. Ha sikertelenül kéri számon a mulasztást, felfüggeszti az adószámot, és a cégbíróságnál kezdeményezi a vállalkozás megszüntetését.

Forrás: VG

2008.12.17.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hirdesse cégét a Google oldalain!
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?

V
egyen részt hirdetési kampányunkban!
www.googlereklam.hu

Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
www.mt.hu

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
www.linkweb.hu