Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Lassan, de egyenesbe jön az e-cégbejegyzés

A kezdeti nehézségek után úgy tűnik, lassan egyenesbe kerül az elektronikus cégeljárás rendszere. Míg a július 1-jét követő indulás után napi 200 hibabejelentés érkezett az ügyfélszolgálatokhoz, addig ma már alig tíz.

Bár kezdetben előfordult, hogy az egyszerűsített cégbejegyzés tovább tartott a törvényben előírt egy óránál, mivel a technika ördöge néhányszor megtréfált a cégbíróság munkatársait. A félnapos leállások ma már nem jellemzőek, mi több, az online cégeljárás valamennyi mozzanatában folyamatos javulás tapasztalható.

Míg kezdetben csaknem 40 százalékot tett ki az automatikusan elutasított kérelmek aránya, addig ez a számarány mára 7 százalék alá ment, ami jól példázza az elmúlt hetekben tapasztalható csökkenő tendenciát, tudtuk meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól. Havonta egyébként összesen mintegy 50 ezer online bejegyzési kérelem érkezik be a cégbíróságokhoz.

Az automatikus elutasítás nagyrészt abból fakad, hogy az érintettek nem megfelelően töltik ki illetve küldik el az elektronikus kérelmeket a cégbíróságnak. Holott az IRM honlapján ingyenesen letölthető az elektronikus kérelmek kitöltését szolgáló intelligens nyomtatvány kitöltő program, amely ráadásul önellenőrzési funkciót is tartalmaz. A rendszer – az elektronikus adóbevalláshoz hasonlatosan – figyelmezteti az ügyfelet, ha elvétett valamit.

A jogi képviselők jelentős részének azonban gondot okozott az átállás. Habár sokan közülük már korábban is rendelkeztek elektronikus aláírással, számos ügyvédnek - legalábbis az elején - nehézséget okozott az informatikai eszközök használata.

A legnagyobb számban a Fővárosi Bíróságra és a Pest Megyei Cégbíróságra érkeznek elektronikus kérelmek. A sikeresen továbbított dokumentumoknak mintegy harmada mintás kérelem, azaz az egyszerűsített cégeljárásban alkalmazható formátum.

Sokan azt várták az új rendszer bevezetésétől, hogy csökkenteni fogja a felhasznált papírmennyiséget, ez az óhaj azonban csak részben teljesült, hiszen ha a cégbejegyzésről vagy a cégirat módosításáról küldött emailt az ügyvéd három napon belül nem nyitja meg, akkor postai úton is elküldik neki az adatokat.

Az új rendszer módosítja a Cégbíróság működését is, miután ezentúl több idejük marad a bíráknak az érdemi munkára, így többet tudnak foglalkozni a törvényességi felügyelettel, míg a cégbejegyzés inkább regisztrációs jellegűvé válik.

A bíróság csak azt vizsgálja tehát, hogy a törvény által előírt, a kérelemhez mellékelt okiratokat csatolta-e a jogi képviselő, azt azonban nem nézi, hogy a mellékletek megfelelnek-e a jogszabályoknak, avagy sem, ezért a jogi képviselő a felelős.

Amennyiben a Cégbíróság a kérelemről az érkezését követő egy munkaórán belül érdemben nem határoz, úgy a Cégbíróság vezetője a határidő lejártát követően, legkésőbb egy munkanapon belül hivatalból intézkedik a bejegyzési kérelem elbírálásáról. A bejegyzés a következő munkanapon a törvény erejénél fogva létrejön, a kérelem szerinti tartalommal.

Kezdeti gyermekbetegségei ellenére mégiscsak fordulatot hozott az elektronikus cégeljárás bevezetése, főleg, ha visszaemlékezünk a korábbi, Nádor utcai sorokra. A cél az online ügyintézés fokozatos bevezetése mind a közigazgatásban, mind az igazságszolgáltatásban, mutatott rá Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. Így például napirenden van a földhivatali ügyintézés, valamint a közbeszerzési eljárások elektronizálása is.

Forrás: MFOR

2008.09.12.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>