Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

APEH: egyre becsületesebb a magyar

2008.07.24.

Összességében teljesültek az adóhatósággal szembeni államháztartási bevételi követelmények az első félévben, amihez jelentősen hozzájárultak a feketegazdaság fehérítését célzó intézkedések is - közölte szerdán az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).

Az APEH a kezelésében lévő adókból 4.446,2 milliárd forint folyt be, 10,8 százalékkal több, mint tavaly az első félévben. A személyi jövedelemadó (szja) befizetések 10,7 százalékkal emelkedtek, a kiutalás 12,2 milliárd forinttal csökkent, ami együttesen 115,5 milliárd forint nettó bevétel növekedést eredményezett.

Az általános forgalmi adóból (áfa) 1.010,1 milliárd forint - a tavalyi első félévinél 7,7 százalékkal több - bevétel keletkezett; a befizetések 142,2 milliárd forinttal, a kiutalások 70,3 milliárd forinttal nőttek.

A társasági adóból származó 205,2 milliárd forint bevétel 4,2 milliárd forinttal haladja meg az előző évit. Az elektronikus árverések év eleji bevezetésének eredményeként eddig több mint 200 millió forint többletbevétel keletkezett (az átlagos megtérülés a hagyományos árverésekhez képest a becsérték 25 százalékáról több mint 71 százalékára nőtt).

Az APEH számláin megjelenő társadalombiztosítási járulékból az első félévben 1.589,4 milliárd forint bevétel képződött, 92,4 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkaadói, illetve munkavállalói járulékbevételek 5, illetve 5,5 százalékkal haladták meg a tavaly első félévit.

Az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevétel 43,7 milliárd forint volt, 5,6 milliárd forinttal több a tavalyi első félévinél.  Illetékekből az APEH az első hat hónapban 75,6 milliárd forintot szedett be, 18,1 százalékkal többet, mint tavaly az első félévben. A hátralékbehajtás 156,4 milliárd forint bevételt eredményezett, ezen belül az államháztartás bevétele 14 százalékkal, 151,5 milliárd forintra nőtt, 4,9 milliárd forint pedig külső szervek tartozásait mérsékelte.

Az APEH a kiutalás előtti ellenőrzések nyomán 16 milliárd forintnyi adót és támogatást tartott vissza jogerősen, közel egymilliárd forinttal többet az egy évvel korábbinál.

A köztartozások rendezése érdekében a hivatal összesen 7,5 milliárd forint visszaigénylést, illetve támogatás-kiutalást tartott vissza június végéig (ez mintegy 22 százalékos növekedés). Az adóhatóság június végéig 144 ezer, az előző évinél 21,6 százalékkal több ellenőrzést fejezett be és 281,4 milliárd forint - a tavalyinál 43 százalékkal több nettó adókülönbözetet tárt fel. A megállapítások 82 százaléka az áfa adónemben keletkezett.

Az ellenőrzési és behajtási tevékenységek során 518 - a tavalyi első félévinél 14 százalékkal több - esetben tett büntető feljelentést az adóhatóság. Az elkövetési összeg a feltárt 835 bűncselekményben meghaladta a 21 milliárd forintot, több mint duplája az egy évvel korábbinak.

Egyre több a bejelentés

Egyre több közérdekű bejelentés érkezik az adóhatósághoz, számuk az első félévben megközelítette a 7.800-at, ami az előző teljes évi összes bejelentés 70 százaléka - tette közzé szerdán az APEH.

Az adóhatóság sajtóközleménye szerint a legtöbb bejelentés a számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatban érkezett, míg tavaly a legnagyobb arányban a vagyongyarapodásra hívták fel az adóhatóság figyelmét az állampolgárok.

Változatlanul nagy számban érkeztek bejelentések adócsalás, adóeltitkolás, valamint bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt is.

Több az új cég, több a probléma is

Az idén, a félév végéig 20.091 gazdasági társaság alakult jogelőd nélkül, közel másfélszer annyi, mint az előző három évben átlagosan, ennek ellenére az APEH a cégek több mint 20 százalékát ellenőrizte a 90 napos határidőn belül - derül ki az adóhatóság szerdai sajtóközleményéből.

A mulasztási bírság alapjául szolgáló hiányosságok aránya 10 százalék volt, az ellenőrzések 240 esetben találták indokoltnak az adószám felfüggesztése iránti eljárás megindítását.

Más vizsgálatokat is figyelembe véve, az igazgatóságok összesen 4.753, az adószám felfüggesztésére irányuló határozatot hoztak, és 5.916 adószámot töröltek, több mint hat és félszeresét az egy évvel ezelőttinek. 

A feketegazdaság elleni küzdelem jegyében az adóhatóságnak az idei évtől az újonnan, jogelőd nélkül alakult cégek legalább 20 százalékát ellenőriznie kell az alapítást követő 90 napon belül -ezt a vállalatalapítások egyszerűbbé tétele indokolja.

A kiválasztásra kockázatelemzés alapján kerül sor. Ellenőrzésre számíthat az a társaság, amelynek tagja, vezető tisztségviselője köztartozással megszűnt, jelentős összegű adóhiánnyal, adószám felfüggesztéssel, törléssel, üzletbezárással, tevékenység felfüggesztésével érintett társaság tagja, vezető tisztségviselője volt. Ha az adóhatóság szabálytalanságot talál, felfüggeszti az adószámot.

Forrás: Privát Bankár

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>