Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Veszélyes a minimálbér-emelés

2008.07.04.

A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély esetleges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben.

A Népszabadságnak nyilatkozva Hegedűs Miklós, a Gazdasági Kutató Intézet ügyvezető igazgatója azt mondta: most nem lát lehetőséget a minimálbér megemelésére. Már csak azért sem - magyarázta -, mert inflációs veszély van, az emelés pedig a bérszínvonalat feljebb tolná. Úgy vélte, a segélyek összegének csökkentésétől a foglalkoztatás jelentős növekedése nem várható.

Hasonló álláspontot képvisel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Szerinte kisebb mértékű minimálbér-emelésre van ugyan lehetőség, de akkorára, amely szignifikáns különbséget jelentene a segély összegéhez képest, nincs. Sőt - hangsúlyozta a Népszabadságnak - súlyos károkat okozna egy ilyen mértékű emelés, növelné például a munkanélküliek számát.

"A korábbi, erőltetett minimálbér-emelés komplett szakmákat tett tönkre, a hazai textilipart például teljesen kiirtotta. Egyetértek azzal, hogy a minimálbér és a segély összegét el kell távolítani egymástól, akár harmincszázalékos mértékig is. Szerintem a megoldás a már meglévő szabályok szigorúbb betartásában rejlik, illetve abban, hogy a munkaképeseket munkára kell bírni, akár a segély csökkentésével is" - tette hozzá.

Forrás: HR Portal

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>