Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Gyurcsány az SZDSZ véleményére vár adóügyben

2008.06.20.

Még csak elvi lehetőségek vannak, az SZDSZ nélkül nincsenek konkrétumok az adók változásáról.

 Továbbra is csak az elvi lehetőségekről beszélgetnek egymás között a szocialisták a jövő évi adó- és járulékcsökkentésről szóló megbeszéléseken. Kedden a miniszterelnök a képviselőcsoport ülésén attól óvta párttársait, ne beszéljenek számokról, mert az megköti a kezüket, s mindenki azt kéri majd számon rajtuk. Azt javasolta, június 30-áig alakítsa ki az MSZP az álláspontját, s majd ősszel döntsenek a konkrétumokról - írja a Világgazdaság.

A miniszterelnök részletekbe nem bocsátkozott, annyit mondott még, mindez attól is függ, mi nyeri el az SZDSZ tetszését. Meg kell szerezni a liberálisok támogatását a következő két év költségvetéséről, illetve adózásáról szóló jogszabályokhoz - írja a VG.

Mindenesetre Gyurcsány Ferenc elvi lehetőségként megemlítette, hogy jövőre bruttó négyszázmilliárd forintos tehercsökkentés jelentene érzékelhető változást. Ehhez szükség lenne az egyszerűsítésre, a kifehérítésből, a növekedésből befolyó összegekre, az adóterhek átrendezésére, a kedvezmények felülvizsgálatára. Az üdülési csekk, az étkezési jegy és a munkába járás támogatását megtartanák.

Amennyiben lesz adócsökkentésre lehetőség, akkor azt a munkát terhelő adók, járulékok csökkentésére fordítanák, s nem vonnának ki pénzt a szociális rendszerből - egyelőre ebben látszik egység az MSZP-n belül.

AZ SZDSZ halogatja a gazdaságpolitikai stratégiáról szóló döntést. A lap értesülései szerint érdemben még nem tárgyalt erről a párt ügyvivői testülete, Fodor Gábor "nyitott opciókkal" érkezik a jövő heti találkozókra.

Forrás: Világgazdaság

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>