Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Gyorsult az infláció

2008.06.12.

Kellemetlen meglepetés érte tegnap az elemzőket: a 6,4-6,8 százalékos előrejelzéshez képest a KSH hétszázalékos éves inflációt mutatott ki májusra. Ennek nyomán jöhetnek az újabb kamatemelések, újra lehűtve a fagyott állapotából már olvadozó gazdaságot.

Az inflációt tekintve visszailleszkedett a globális trendbe a magyar gazdaság, legalábbis erre utal, hogy a KSH tegnap hétszázalékos éves, és 1,1 százalékos havi fogyasztói áremelkedést számított májusra, vagyis az ütem az első négyhavi szerény apadás után ismét gyorsul. Januárban 7,1, februárban 6,9, márciusban 6,7, áprilisban 6,6 százalékos volt az infláció irama, ehhez képest a májusi adat nagy meglepetést keltett. Az elemzők prognózisai 6,4 és 6,8 százalék között szóródtak. További rossz hír, hogy az élelmiszer- és energiahatástól megtisztított, úgynevezett maginflációs mutató is emelkedik, már 5,9 százalékon áll, ami azt jelzi, hogy a globális folyamatok begyűrűzhetnek más termékek áraiba.

Az első hónapokban más kép kezdett kialakulni: ahogy a magyar gazdaság elszakadt a világtrendtől 2006 második felétől 2007 végéig, ugyanúgy eltérő pályán mozgott mindeddig ebben az esztendőben. A költségvetési hiány 2006-os elfutását követően a növekedés fékeződését és az infláció gyorsulását hozta magával a kiigazítás és a megszorítás, miközben a térség országai, az unió tagállamai, az ázsiai kis és nagy tigrisek alaposan belehúztak, és még az árak emelkedését is tompítani tudták. Idén a magyar gazdaság élénkülni, az infláció mérséklődni kezdett, miközben az említett régiókban szerényebb - de a magyarnál azért serényebb - ütemre váltott a növekedés, és az infláció is meglódult, ahogy az élelmiszerek és az energiahordozók drágultak.

Áprilishoz képest májusban az élelmiszerekért 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, s ilyesmire ritkán akad példa ebben a tavaszi időszakban. A háztartási energia 2,2, a járműüzemanyag 3,2 százalékkal drágult, az 1,1 százalékos átlaghoz képest ez nagy eltérés. A tartós fogyasztási cikkek kissé olcsóbbak lettek. S tegyük hozzá, a májusban erősödő forint még enyhíthette is az inflációs hatásokat.

Egy év alatt, azaz tavaly májushoz képest, az élelmiszerek 13, a háztartási energiahordozók 11, a járműüzemanyagok 16 százalékkal drágultak, a 7 százalékos átlaghoz képest ez is durva különbség. Átlag alatt drágultak a szolgáltatások, s kissé olcsóbbá váltak a tartós fogyasztási cikkek.

Ebből már körvonalazódik egy újabb kamatemelés Az MNB az utóbbi három hónapban összesen egy százalékponttal vitte feljebb az alapkamatot, 8,5 százalékra, s elemzők most úgy látják, az kilenc százalékon tetőzhet, miközben egyre feljebb kúsznak az inflációs előrejelzések.

Az élelmiszer- és energiaárak globális emelkedésére hívja fel a figyelmet Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője, ám úgy véli, hogy ez az árnyomás nem enyhül, s megjelenik a gázárban, valamint vélhetően a villamos energia árában is, jóllehet az EU azért tartja szükségesnek a hosszú távú megállapodások megszüntetését az iparágban, hogy csökkenjenek az árak. Török szerint a várhatóan jó termés sem húzza le az árakat, hiszen a világszerte árcsúcson lévő búzát, kukoricát nagyon kedvező áron értékesíthetik a termelők. Így az idén nem lesz hat, jövőre négy százalék alatt az infláció, miközben az MNB három százalékra akarja levinni annak szintjét. Kamatemelések következnek, egészen kilenc százalékig - véli Török Zoltán.

E prognózissal egyetért Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa, aki azonban ellenzi a kamatemelést, amely a túlfűtött árakat nem, de az éledező gazdaságot képes lehűteni, miközben nehezíti a költségvetési konszolidációt is. Egyértelmű azonban, hogy az infláció csökkenésének folyamata megtört, s május nem lesz kivételes hónap. A magasabb árak a visszafogott keresleti körülmények között is utat törnek maguknak. Az éves infláció mértéke 6,5-7 százalékra kapaszkodik föl, de látni kell, hogy az egész világ magasabb inflációs pályára állt rá.

Csalódást keltő adatról beszélt Barcza György, a K & H vezető közgazdásza is, aki év végére 5,5, jövő decemberre 4 százalék körüli inflációt vár, a háromszázalékos jegybanki célnál jóval magasabbat, s kamatemelésekre is számít, ahogy világszerte a jegybankok figyelme hirtelen e probléma felé fordult, s hasonló lépéseken töri a fejét a legtöbb központi pénzintézet döntéshozó testülete.

Az inflációs adatra a forint nem reagált érdemben, az euró jegyzése délelőtt 246,50-ig ment el, délután viszont megközelítette a 248 forintot. A hozamok azonban egyértelműen kamatemelést vetítenek előre, a három- és ötéves államkötvények jóval kilenc százalék feletti hozamot ígérnek. A piacon a pangás jelei mutatkoztak.

Negatív csúcs Szlovákiában

Szlovákiában 20 havi csúcsra nőtt az infláció májusban. A fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek májusban az előző hónaphoz képest, és 4,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál elsősorban az üzemanyag és az élelmiszerek drágulása miatt. Elemzők 0,2 és 4,5 százalékos növekedésre számítottak. A külkereskedelmi mérlegben 5,8 milliárd korona (297 millió dollár) hiány keletkezett a márciusi 51,7 milliárdot követően, miközben elemzők már 2,4 milliárd korona többletet vártak. Az áprilisi hiányt annak tulajdonítják, hogy megugrott az elektrotechnikai és autóalkatrészek importja, bár az erős bérnövekedés nyomán megemelkedő belföldi fogyasztás tartóssá teheti az irányzatot. (MTI)

London szigort vár a jegybanktól

Londoni elemzők egyöntetű véleménye szerint nagymértékben emelkedett a jegybanki alapkamat 9 százalékra emelésének kockázata a vártnál jóval magasabb májusi magyarországi inflációs adatok után. Gillian Edgeworth, a Deutsche Bank közgazdásza az MTI-nek azt mondta: "jelentősen emelkedett" annak a kockázata, hogy az MNB már júniusban végrehajt egy újabb, negyed százalékpontos kamatemelést. A cég az év egészére összesen fél százalékpontos kamatemelést - vagyis 9 százalékra emelkedő MNB-alapkamatot - vár. Jacqueline Madu, a Crédit Suisse közgazdásza szerint a 7 százalékos májusi infláció azt jelenti, hogy a Monetáris Tanács továbbra is szigorító üzemmódban marad.

Forrás: Népszabadság

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Adózási információk >>

Szabályzatok elkészítése >>

Hitel és Befektetési megoldások! >>

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>