Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Létesítő okirat, TEÁOR-számok - Július 1-ig felül kell vizsgálni!

2006.05.16.

Két fontos módosítási kötelezettség vár a cégekre július elsejéig: felül kell vizsgálniuk társasági szerződéseiket és – amennyiben szükséges – azokat hozzáigazítani a 2006 nyarán hatályba lépett társasági törvényhez, a másik feladatuk a TEÁOR-számok átnézése és azok átsorolása az új TEÁOR-listának megfelelően.

Egyik sem egyszerű, ezért Horváth Gyula ügyvéd, a dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda munkatársa azt javasolja, hogy forduljanak szakemberhez.

A társasági törvény akkor követeli meg a létesítő okirat megváltoztatását, ha az eltér az új törvényi rendelkezésektől. Ehhez passzusról passzusra kellene átböngészni a jogszabályt. Egy szakember viszont könnyen megállapítja, hogy egyáltalán kíván-e bármiféle változtatást a társasági szerződés. Ha igen, a jogi képviselő kezdeményezi az ezzel kapcsolatos cégeljárást. Horváth Gyula hozzátette: például egy bt. vagy akár egy egyszerű kft. esetében jó esély van a módosítási procedúra elkerülésére. Ezek társasági szerződése ugyanis rendszerint nem részletező, kizárólag azokat a pontokat tartalmazza, amelyek a törvény szerint nem nélkülözhetők és az új szabályozásban sem változtak.

A részletszabályokban volt eltérés, de inkább megengedő rendelkezések, amelyekkel a cég bővítheti társasági szerződését. Fontos tudnivaló: akkor is a cégbírósághoz kell fordulni, ha a társasági szerződés megfelel az új szabályoknak, tehát nincs szükség a módosítására! Ilyenkor elegendő egy bejelentés arról, hogy az alapszabály megfelel az új törvénynek. Ez a lépés illetékmentes és közzétételi költségtérítést sem kell fizetni, de nem maradhat el.

Azért is érdemes szakemberrel megnézetni a társasági szerződést, mert annak kötelező eleme a fő tevékenység megjelölése. Mint pedig ismeretes, januártól új TEÁOR lépett hatályba, amely sok eddigi számot átsorolt. Szerencsés esetekben a régi TEÁOR-számok automatikusan átforgathatók voltak, ezeket már többnyire átvezették a cégbíróságok. Megtörténtéről a cégvezetők meggyőződhetnek az interneten a www.e-cegjegyzek.hu című ingyenes honlapon. (Naponta frissítik, érdemes tehát más információ céljából is idekattintani.) Az új TEÁOR-ról tájékoztatást kapnak a Központi Statisztikai Hivatal honlapján is.

Gond, hogy az új nómenklatúra az esetek többségében nem teszi lehetővé az automatikus átsorolást, ilyenkor bizony a cégvezetőre vár a feladat. Mivel pedig a fő tevékenység a cégjegyzék része, jóllehet kifejezett jogi kötelezés nincs rá, emiatt is módosítani kell a társasági szerződést, hiszen csak így felelhet meg a vállalkozás a működésére vonatkozó szabályoknak – tanácsolta Horváth Gyula.

Emlékeztetett arra, hogy a cégek többsége egykor – biztos, ami biztos felkiáltással – rengeteg tevékenységi kört felvett listájára. Ma már a cégtörvény csak a fő tevékenység rögzítését követeli meg. Most tehát érdemes a listát végiggondolni, kiválogatni azokat a tevékenységeket, amelyekkel ténylegesen foglalkozik a vállalkozás, a többit, ha úgy teszik, leselejtezni. Az utóbbi elmaradhatatlan velejárója azonban a társasági szerződés módosítása. Ha a cég később megint bővítené tevékenységi körét, elegendő az e célra rendelt nyomtatványon az APEH-nél ezt bejelentenie. Amennyiben azonban főtevékenységről van szó, akkor ezt a változást a cégbírósági eljárásban kell végigvinni.

A létesítő okiratnak az új társasági törvényhez igazítása és a TEÁOR-átsorolás az ügyvezetés felelőssége – hangsúlyozta Horváth Gyula. A vezető tisztségviselőt terheli e kötelezettségek teljesítése. Ha azokat elmulasztja és a céget kár éri, akkor azért korlátlanul és egyetemlegesen helyt kell állnia. Az alapszabály-módosítás elmulasztásának szankciója eredetileg az volt, hogy a céget egyszerűen megszűntté nyilvánították. Azóta enyhült a szabályozás. A mulasztó azonban nem ülhet nyugodtan a babérjain, hiszen a cégbíróság bármikor felléphet ellene és törvényességi felügyeleti eljárásban követelheti a cég törvényes működésének helyreállítását. Ennek során a társaságot és a vezető tisztségviselőt egyaránt százezertől tízmillió forintig terjedő bírsággal sújthatja, illetve végső esetben elrendelheti a vállalkozás hivatalbóli törlését.

Forrás: Világgazdaság

Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hitel és Befektetési megoldások! >>

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Számviteli és egyéb szabályzatok elkészítése >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>