2008.04.22.

Napjainkra már széles körben vált elfogadottá, hogy a kintlévőségek behajtását a vállalkozások nem maguk végzik, hanem azzal erre szakosodott céget bíznak meg. Ez még akkor is megéri, ha a szolgáltatásért fizetni kell, hiszen a követeléskezelő könnyebben, gyorsabban és ezáltal lényegesen olcsóbban jut el a jogi és adminisztratív útvesztőkön át a célig, vagyis a fizető adósig. De ha az adós természetes személy, akinek személyiségi jogai vannak, választható-e ez az út?

A kilencvenes évek közepére-végére tehető, hogy a követelés-kezelő cégek tevékenysége széles körben elfogadott lett Magyarországon. A külföldön akkor már széles körben elterjedt szolgáltatásnak hazánkban némi előítélettel is meg kellett küzdeni: az adósság-behajtás fogalma akkoriban igen kellemetlen képzetet keltett, hallatán az adósok inkább gondoltak rövid hajú, széles vállú férfiakra, akik ritkán választottak diplomatikus módszereket a meggyőzés eszközéül. Talán ez a fajta előítélet is lehetett az oka annak, hogy amikor az ezredforduló környékén a MATÁV, a nagy szolgáltatók közül először, a fizetéssel elmaradó ügyfelei adatait átadta követelés-kezelőnek, az érintettek nagy számban fordultak az adatvédelmi biztoshoz. A követelés jogalapját nem vitatták, nem az volt tehát a kérdés, hogy a szolgáltatót megilleti-e a követelt összeg, hanem a módszert kifogásolták, azt is csak természetes személyek esetében: az adatvédelmi törvény ugyanis csak az ő jogaikat védi.

Az adatvédelmi törvény igen szigorú: személyes adat akkor kezelhető, ezen belül akkor adható át másnak, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy törvény (esetleg törvényen alapuló önkormányzati rendelet) azt elrendelte. Törvényi felhatalmazás nem volt, az érintettek hozzájárulása ugyancsak hiányzott. Az érdekelt szervek próbálkoztak az adatátadást adatfeldolgozásnak beállítani – amelyet egy megfelelő szerződés is jogszerűvé tesz –, az adatvédelmi biztos ezt nem fogadta el. Joggal, hiszen míg az adatfeldolgozó csak technikai műveletet végez, a követelés-kezelő döntéseket hoz, vagyis tevékenysége adatkezelés.

Ennek természetesen jogszerű útja is van. Lehet például kérni az érintett hozzájárulását. Nem utólag persze, az elég hiábavaló próbálkozás lenne ("Tisztelt Ügyfelünk, kérjük, a mellékelt nyilatkozat aláírásával járuljon hozzá ahhoz, hogy hatékonyabban tudjuk Öntől behajtani felhalmozott tartozását."), hanem előzetesen, az első szerződéses kapcsolat létrejöttekor. Lehet emellett ügyvédet is igénybe venni, ami persze drága, és lehet engedményezni, vagyis eladni a követelést, ami viszont nem csak kockázatos lehet, de nem fér össze több vállalat elveivel sem. Maradt tehát a belső behajtás, ezzel azonban éppen a követelés-kezelésre specializálódott cégek szakértelme veszett el a jogosultak számára. A probléma jelentőségét fokozta, hogy legnagyobb méretben a közüzemi, távközlési szolgáltatók, bankok esetében fordult elő, az adósok nagy része természetes személy volt, így a cég igen könnyen kivívhatta magának a közvélemény rosszallását is. Nem is szólva egyéb kellemetlen következményekről. Egy vidéki távhőszolgáltató vezetője majdnem a vádlottak padjára ülhetett jogellenes adatkezelés miatt, és csak azért kerülte el a büntetőeljárást, mert az ügyészség csekély mértékben tekintette társadalomra veszélyesnek azt, hogy a nem fizető ügyfelek adatait egy behajtó cégnek adták át. Egy megrovást azért kiszabott.

Tőlünk nyugatra ilyen probléma nem volt, sőt, egészen elképesztő módszerek kezdtek terjedni. Hozzánk személyiségi jogi aggályok miatt nem tudott bejutni az a szolgáltatás, amely lényegében az adósok követését jelentette. A megbízott cég munkatársai feltűnő öltözékben (frakk, sárga esőkabát) egyszerűen követték az adóst mindenhova: munkába, tárgyalásra, színházba. Ettől az adós persze igen kellemetlenül érezte magát, és fizetett. Hazánkban más megoldás született.

Az adatvédelmi biztos 2000-ben szólította fel a MATÁV-ot és a többi távközlési szolgáltatót, hogy hagyjanak fel vitatott gyakorlatukkal, mert ahhoz törvényi hozzájárulás hiányában szükség van az érintettek hozzájárulására. Az érvelés azonban igen gyorsan okafogyottá vált: a 2001-ben elfogadott hírközlési törvény ugyanis már megadta a szükséges felhatalmazást. A többi érdekelt szektor érdekérvényesítő képességét jól mutatja, hogy igen rövid idő alatt több olyan törvényi rendelkezés született, amely szerint az adósok személyes adatai átadhatók követelés-kezelő számára. A témában úttörőnek számító hírközlési törvényt váltó elektronikus hírközlésről szóló törvény éppúgy tartalmazza a jogintézményként korábban ismeretlen követelés-kezelési szolgáltatást, mint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a távhőszolgáltatásról szóló törvény, a villamos energiáról szóló törvény, a földgázellátásról szóló törvény, vagy a tőkepiacról szóló törvény.

Mit tehetnek azok, akik nem tartoznak a fenti törvények hatálya alá, mégis úgy gondolják, hogy természetes személy adósaik esetében követelés-kezelő segítségével jutnak legkönnyebben pénzünkhöz?

A válasz egyszerű: előre kell gondolkodni. A követelések az esetek túlnyomó többségében szerződéses jogviszonyon alapulnak, nem egy esetben általános szerződési feltételeken. Egy szerződésnek része lehet az a kitétel, amely szerint a jogosult az adós adatait átadhatja követelés-kezelőnek. Ez megfelelő jogalap lehet, amennyiben a szerződés megkötésére szabályosan, mindenekelőtt a szerződéskötési szabadság tiszteletben tartása mellett, önkéntes nyilatkozattétel útján kerül sor. Lehetőség van természetesen engedményezésre is, ekkor azonban az engedményes, aki megvásárolja követelésünket, lép a jogosult pozíciójába. Az adatátadáshoz a szükséges felhatalmazást ebben az esetben a Polgári Törvénykönyv engedményezésre vonatkozó szabályai adják meg.

Dr. Freidler Gábor

Forrás: MFOR

Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Hitel és Befektetési megoldások! >>

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Számviteli és egyéb szabályzatok elkészítése >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>