Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Ennyivel kellene emelni ősszel a nyugdíjakat

Ennyivel kellene emelni ősszel a nyugdíjakat

Várhatóan meghaladja a 18 százalékot is az éves infláció, ami miatt a Nyugdíjasparlament elnöke legalább 3,5 százalékos nyugdíjemelést várna el.

Legalább 3,5 százalékos évközi nyugdíjemelésre számít a kormánytól a Nyugdíjasparlament. A szervezet elnöke, Karácsony Mihály szerint a magas infláció miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a nyugdíjból élők - írja az Infostart.

A Nyugdíjasparlament elnöke az ATV-nek adott interjúban arról beszélt: az ilyen őszi emeléskor a január és augusztus közötti áremelkedést szokták nézni, és ennek alapján szerinte 18,5 százalékos éves inflációval számolhatunk. A kormány nem ezt fogja mondani, hanem azt, hogy mennyi a december havi infláció a tavalyihoz képest, csakhogy annak a mutatónak nincs köze a nyugdíjszámításhoz.

A 3,5 százalékos emelés egy átlagos nyugdíjas számára 7200 forintot jelentene. A pénzügyminiszter korábban azt nyilatkozta: amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lehet nyugdíjkorrekció.

 

www.magyarerme.hu

Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne pénzé tenni az értéktelen, otthon kallódó régi pénzedet?
A boltban nem tudsz vele fizetni, a bank nem fogadja el, nem lehet visszaváltani.
Mi segítünk neked, megvásároljuk a forgalomból kivont bankjegyeidet.
Amennyiben találsz otthon a forgalomból kivont bankjegyeket, vagy örökségből jutsz hozzá, itt a lehetőség tedd pénzé, most! www.magyarerme.hu