Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Jogszabály változás a számlázó programok használatában és bejelentésében

2014. július 1-jétől az új 23/2014(VI.30.) NGM rendelet szabályozza számlázó programok használatát. A 24/1995. (XI.22.) PM rendelet, valamint 46/2007. (XII.29.) PM rendelet 1§-a és 1. melléklete hatályát veszti.

Az teljes rendelet a Magyar Közlöny 89. számában olvasható. A fő változásokat összefoglaljuk Önnek:

1. A számlázó program vásárlásakor már nem kell "Jogszabály megfelelőségi nyilatkozatot" adni, mivel az erre vonatkozó rendelet 2014. július 1-jétől hatályát veszítette. Korábban kiállított jogszabály megfelelőségi nyilatkozatok pótlására természetesen a jövőben is lesz lehetőség.

2. A számlázó programot használó köteles a program felhasználói dokumentációjának megőrzésére, mely megőrzési kötelezettségnek elektronikusan is eleget tehet. (részletek: 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet 10. §.)
Az Infocentrum Számlázó program felhasználói dokumentációja jelenleg a Súgóban van, ami a program mellett egy külön fájlban is elérhető. Így a megörzése biztosított a program használata alatt.

3. Az adóalany köteles 2014.október 1-jétől az általa használt számlázó programot a NAV felé bejelenteni, az erre rendszeresített formanyomtatványon. A használatba vételt és a használatból való kivonást is köteles bejelenteni!
A rendeletben hivatkozott formanyomtatványt még nem jelentették meg és annak kitöltéséhez és a bejelentéshez maximális segítséget fogunk nyújtani minden ügyfelünknek. A bejelentési határidő 2014.november 15.

4. A számlázó programmal szembeni követelmények a számla kiállításra is kihatnak, ezért ennek betartására hívnánk fel a figyelmet az alábbiakban:

"8. §. (2) A számlázó programnak az adóalany nem magyarországi adószámán történő számla kibocsátásához a belfölditől elkülönített sorszámtartományt kell biztosítania."

A számlázó programban ilyen bizonylatok esetén elkülönített számlatömböt kell nyitni, így biztosítható az elkülönített sorszámtartomány.

5. "9.§. (2) A számlázó program fejlesztője, forgalmazója a számlázó programot kizárólag adóalanynak értékesítheti, aki vagy amely köteles az értékesítést megelőzően adóalanyiságát igazolni. A számlázó program fejlesztője, forgalmazója köteles a számlázó program értékesítéséről kibocsátott számlán feltüntetni a számlázó programot beszerző adóalany adószámát."

2014.07.18.

Forrás: Saját

Jó tudni!

  • Lakásszövetkezet, Társasház képviselet
    Vállaljuk lakásszövetkezet, társasház képviseletét, teljes körű ögyintézéssel!
    Amennyiben szeretné biztonságban érezni a lakásszövetkezete,
    társasháza működését és pénzügyeit, akkor válasszon minket!
    Lakásszövetkezetek, társasházak közös képviselete >>
  • A meglepetésnek, az ajándéknak Te is örülsz?!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, Valentin napra, Karácsonyra
    és egyéb alkalomra, a legszebb ajándék egy csodálatos bélyeg!
    Gondolj előre az aktuális alkalomra >>

  • Lakásszövetkezetek, társasházak gazdasági ellenőrzése!
    Kezdeményezd a könyvelés, pénzügyi, gazdasági ellenőrzést!
    Hidd el megéri!
    A törvény is kötelezővé teszi a lakásszövetkezetek, társasházak gazdasági ellenőrzését!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • Akarsz több százezres bírságot fizetni a NAV (APEH) ellenőrzéskor?
    A vállalkozás vezetője a felelős, a szabályzatok elkészítéséért!
    Készíttesd el szabályzataid, mielőtt százezreket fizetsz az APEH -nek!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>

Mi az előnye, ha nálunk könyveltetsz? >>
Tekintsd meg a könyvelési árainkat >>