Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Bukhat a rezsicsökkentési manőver, a lakosság fizetheti a plusz adókat

Pert nyertek a gázszolgáltatók az állammal szemben, és bár a döntés csak elsőfokú, ha jogerőre emelkedik, elbukhatnak a kormány rezsifaragási lépései.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal (MEH) rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során − értesült a Napi Gazdaság.

A MEH lapunk kérdésére a jogerős ítélet megszületéséig nem kívánta kommentálni az értesülést. Információink szerint a bíróság a múlt héten hirdetett ítéletet a gázcégek beadványa kapcsán, az áramszolgáltatókról szóló döntésre pedig a hírek szerint jövő héten kerülhet sor.

Az elosztók azt kifogásolták, hogy a MEH eljárása nem felelt meg a földgáztörvény rendszerhasználati díjakra vonatkozó rendelkezéseinek, a jogszabály szerint ugyanis a díjakat az indokolt működési és tőkeköltség, illetve összehasonlító elemzések alapján a legkisebb költség elvének érvényre juttatásával kell meghatározni, úgy, hogy az a cégeket gazdálkodásuk hatékonyságának, illetve a szolgáltatás minőségének javítására, illetve az ellátásbiztonság növelésére ösztönözze (Napi Gazdaság, 2013. február 12.).

A január elsejétől érvényes új terhek (közműadó, tranzakciós illeték, illetve a Robin Hood-adó kulcsának emelése) azonban a cégek szerint indokolt költségnek számítanak, ezek figyelmen kívül hagyásával szerintük a MEH nem az indokolt tőke- és működési költséget állapította meg, ezért nyújtottak be keresetet a hivatal közigazgatási határozatainak felülvizsgálatára. A MEH a piaci vélemények szerint várhatóan fellebbviteli fórumhoz fordul majd.

2013.03.11.

Forrás: Napi Gazdaság >>

Jó tudni!

  • Több és több látogató a honlapodra!
    Szeretnéd a konkurenciát megelőzni a Google találati listán?
    Csak azután fizetsz, aki téged keres, több érdeklődő, több bevétel!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • A meglepetésnek, az ajándéknak Te is örülsz?!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, Valentin napra, Karácsonyra
    és egyéb alkalomra, a legszebb ajándék egy csodálatos bélyeg!
    Gondolj előre az aktuális alkalomra >>

  • Kezdeményezd a társasházad gazdasági ellenőrzését!
    Hidd el megéri!
    A törvény is kötelezővé teszi a társasházak gazdasági ellenőrzését!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • Akarsz több százezres bírságot fizetni az APEH ellenőrzéskor?
    A vállalkozás vezetője a felelős, a szabályzatok elkészítéséért!
    Készíttesd el szabályzataid, mielőtt százezreket fizetsz az APEH -nek!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>

Mi az előnye, ha nálunk könyveltetsz? >>
Tekintsd meg a könyvelési árainkat >>