Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Mennyiért étkezzünk 2012-ben?

Minden vállalkozásnak ezekben a napokban kell végérvényesen eldönteni a dolgozók étkezési juttatását. Bármelyik változatnál maradunk is, költsége mindenképpen növekedett ebben az évben, azaz összesen, ha az értékhatárokat be is tartjuk, maga a juttatás 30,94 százalék plusz költséget jelent. A juttatás 119 százalék után kell fizetni 16 százalék személyi jövedelemadót és 10 százalék egészségügyi hozzájárulást, azaz összesem 26 százalékot, a juttatásra vetítve pedig 30,94 százalékot.

A törvényben meghatározott értékhatár felett, illetve ha a béren kívüli juttatások együttes mértéke meghaladja éves szinten az 500 ezer forintot, az e feletti rész után továbbra is 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Tehát ilyen esetben összesen 51,17 százalék terheli a juttatást adót a meghaladó rész után.

Étkezési juttatási lehetőségek az alábbiak:

  • Erzsébet utalvány 5 ezer forint értékhatárig havonta juttatóként, ami átmeneti jelleggel univerzálisan használható fel október hónapig, vagy
  • Meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak a dolgozóknak havi 12 500 forintot havonta összesen egy magánszemélynek, s e mellé még adható
  • Szép kártyával 150 ezer forint évente, ami meleg étkezésre használható fel.

A juttatásokat nyilván kell tartani, mert a béren kívülieknél életbe lépett az 500 ezer forintos felső határ, ami felett természetesen adható, de csak a megemelt adóteherrel.

A fentiek szerint látszik, hogy barátkozni kell a „Szép kártya” használatával, amit az OTP, K&H és MKB pénzintézetekkel leszerződve lehet a munkavállalóknak biztosítani. Ehhez reméljük számtalan befogadó szolgáltató fog csatlakozni, hogy kihasználhatóvá váljon ez az étkezési lehetőség is.

2012.01.12.

Forrás: Adószabászat >>

Jó tudni!

  • Ne szalaszd el a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylését!
    Vállaljuk a gázolaj jövedéki adó visszaigénylést és az adóbevallás elkészítését!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>
  • Tudtad, hogy több százezer forint bírságot fizethetsz?
    A vállalkozás vezetője a felelős, a szabályzatok elkészítéséért!
    Készíttesd el szabályzataid, mielőtt százezreket fizetsz az APEH -nek!
    Tekintsd meg ajánlatunkat! >>

Mi az előnye, ha nálunk könyveltetsz? >>
Tekintsd meg a könyvelési árainkat >>