Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Kockázatos székhelyszolgáltatás

Kockázatos lehet a vállalkozónak, ha úgy dönt, hogy székhelyszolgáltatást vesz igénybe. Bár csak ügyvéd vállalhatna ilyet, mások is foglalkoznak vele. A székhelyszolgáltatók azzal hirdetik magukat, hogy a mozgásban lévő vállalkozóknak kínálnak egy állandó bázist, ahova bejegyeztethetik a céget, kirakhatják a cégtáblát, ahol átveszik, ahonnan továbbítják a leveleket, ahol őrzik a hivatalos és üzleti irataikat, és még a hatóságot is fogadják, ha ellenőrzésre kerül sor.

Nem véletlenül vállalják pont ezeket a dolgokat alapszolgáltatásként, hiszen a cégtörvény meghatározása szerint ezek a székhely „kellékei”.  A bibi annyi, hogy szintén a cégtörvény szerint ilyen tevékenységet csak ügyvéd végezhet, de ezt már nem veszik figyelembe.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) kiemelte, hogy a cégtörvény szerint „székhelyszolgáltatás nyújtására kizárólag a cég létesítő okiratát ellenjegyző ügyvéd jogosult" 
Vagyis működik egy olyan szolgáltatás, amely az adóhivatal törvényértelmezése szerint nem működhetne, és vannak cégek, akik ezért fizetnek.

Az adóhivatal azt írta, hogy amint bejelentésre kerül a székhelyszolgáltatás igénybevétele, 15 napon belül értesítik a bejelentésben megjelölt ügyvédet, hogy az jelezhesse, ha nem kötött ilyen megállapodást, és ezzel kiszűrjék a fiktív bejelentéseket. A bejelentésből látnia kellene az adóhivatalnak, ha nem az ügyvéd székhelycímére szól a székhelyszolgáltatás. Kiderült, hogy a kulcsszó itt a bejelentés.

A szekhely.com székhelyszolgáltató vezetője, Kuti István szerint (aki maga sem ügyvéd) ugyanis csak akkor kell bejelenti az adóhatóság felé a székhelyszolgáltatást, ha azt ügyvéddel kötötték. Szerinte téved az adóhivatal, amikor azt mondja, hogy székhelyszolgáltatást csak ügyvéd vagy ügyvédi iroda székhelyére lehet bejelenteni. Rajtuk ezt még senki nem kérte számon, az adóhivatal sem – tette hozzá.

Az adóhatóság válasza alapján tehát a székhelyszolgáltatók egy része nem is működhetne.

Magánszemélyek is kínálnak székhelyszolgáltatást, pedig ők legfeljebb a bérleti díjról adhatnak számlát, a többi szolgáltatásról nem (ilyenkor felvetődhet a fekete foglalkoztatás kérdése is az adóhatóság részéről). Érdemes ezen kívül azt is megnézni, mikor alakult a cég, mióta végez székhelyszolgáltatást, s hogy vállal-e nézzünk.

Ha nem volt körültekintő a cég a kiválasztáskor (s ebbe, ha szigorúan vesszük, beletartozik az is, hogy az adóhatóság értelmezését figyelembe véve csak ügyvéddel kössön székhely-szolgáltatási szerződést) akkor meglepetések is érhetik. Az is előfordul, hogy a szolgáltató leveszi a cégtáblákat, és egész egyszerűen eltűnik. Ilyenkor a hivatalos leveleket nincs aki átvegye, ezért az adóhatóság a cégtulajdonos címére küld értesítést.

Felfüggesztésre kerülhet az adószám, s ha a tulajdonos címén sem veszik át a leveleket, a vállalkozás törlését is elrendelhetik.

2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról >>

2011.08.30.

Forrás: Adóoktatás >>

Hirdetés!

  • Egy szép ajándék, életre szóló élmény lehet!
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, egyéb eseményekre.
    A legszebb ajándék egy csodálatos érme!
    Érme, Aranyérme, Ezüstérme >>