Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Kiskapuk: felszámolás után jön a nagy comeback

Soha annyi felszámolás nem indult még Magyarországon egyetlen hónap, illetve egyetlen félév alatt, mint most júniusban, illetve az első hat hónapban – jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. A felszámolások száma egy héten belül átlépi a tízezret, végelszámolással pedig már 12 000 cég bezárását kezdeményezték.

Idén az első félévben 9500 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ami azt jelenti, hogy egy héten belül átlépi a tízezres határt az Opten számlálója. Csak júniusban 2116 céggel szemben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, ami abszolút rekord; korábban egyetlen hónapban sem közelítette meg a felszámolások száma a kétezret – derült ki ma az Opten legfrissebb adatait bemutató sajtótájékoztatón. Végelszámolással az első félévben 11 778 cég megszüntetését kezdeményezték, ami kiugróan magas, 65 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

2011-ben eddig 1570 felszámolási kérelem érkezett a Pest Megyei Bíróságra, a folyamatban lévő felszámolási ügyek száma meghaladja a 4.200-at. A régióban működő 85 ezer gazdasági társaság 60 százaléka Kft. Leginkább a nagyobb vállalkozások engedhetik meg maguknak, hogy tartozásukat elismerve 30 napos haladékot kérjenek és kitolják a teljesítési határidőt ilyenkor a bírósági eljárás is szünetel, de ha befut egy újabb lejárt követelés, az érintett társaság adósságcsapdába kerül.
                                        Forrás: MTI

„A végelszámolások megugrásának hátterében örvendetes hatósági intézkedéssorozat húzódik meg, a NAV és a cégbíróságok ugyanis végre eljárnak azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem adják le időben előző évi mérlegeiket, és ennek a folyamatnak a végeredménye a mind gyakrabban elrendelt kényszer-végelszámolás” – mondta Csorbai Hajnalka.

A stratégiai igazgató szerint hasonló szigorra volna szükség a cégvezetéstől eltiltott vagy eltiltható személyekkel szemben is, mert továbbra is rendkívül sok az adósságszédelgő és az olyan magánszemély, aki adósságot hátrahagyó cége után rövid időn belül új céget alapít. „A felszámolt cégek több mint felének tulajdonosai azonnal megjelennek a piacon egy újabb, gyakran hasonló profilú céggel, holott a törvény következetes alkalmazásával ezek az emberek eltilthatók lennének a cégvezetéstől” – mondta az Opten igazgatója. Részben ennek tudható be, hogy továbbra is magas az új alapítású cégek száma: az első félévben csaknem 25 000 új céget jegyeztek be.

Sajnos nem számít már egyedi esetnek az sem, hogy bizonyos magánszemélyek tömegesen vesznek át nehéz pénzügyi helyzetben levő cégeket, majd megszüntetésükkor – kihasználva a jogi kiskapukat – kicsúsznak a hitelezők kezei közül és elkerülik a felelősségre vonást. A legnagyobb ilyen magyarországi cégtemető Erdélyi Józsefé, ő eddig 286 felszámolásra jutó cégben volt érdekelt. Őt Jakics Mónika Zsuzsanna követi 171 felszámolt céggel.

Az idei kilátásokat illetően Csorbai Hajnalka úgy vélekedett, hogy a fizetésképtelenségi eljárások száma magas szinten stabilizálódhat: a felszámolásoké elérheti a 19 ezret, a végelszámolásoké pedig a 25 ezret. A gazdaság megtisztulásához a jogszabályok következetes betartására lenne szükség, ennek nyomán erőteljes megtisztulási hullám indulna el, ami összességében kedvező hatással lenne a magyar gazdaságra, amelyben az 560 000 társas vállalkozás mindössze 8 százaléka éri el a 100 millió forintos árbevételt.

2011.07.11.

Forrás: Privát Bankár >>

Hirdetés!

  • Egy szép ajándék, életre szóló élmény lehet!
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek?
    Születésnapra, névnapra, házassági évfordulóra, egyéb eseményekre.
    A legszebb ajándék egy csodálatos érme!
    Érme, Aranyérme, Ezüstérme >>