Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Irreális árakon vállalnak munkát az építőipari cégek

2008.02.26.

Reálisan 1900 forint körül kellene lennie a rezsiórabérnek az építőipari közbeszerzéseknél – állítják a Világgazdaság által megkérdezett építőipari szakemberek. Ehhez képest előfordul, hogy 800-900 forintos óradíjjal visznek el megbízásokat a pályázók.

Mind a versenyszféra számára, mind a közbeszerzéseknél tapasztalható irreálisan alacsony vállalási árak. Ennek kialakulásában meghatározó szerepet játszott a munkahiány – mondta el s Világgazdaság érdeklődésére Kemény Péter, a Főber Zrt. vezérigazgatója.

Tavaly decemberben az aggregált szerződésállomány 707,9 milliárd forint volt az építőiparban, míg egy évvel korábban még több mint 948 milliárd. A csökkenésben komoly szerepet játszott, hogy a költségvetési megszorító intézkedések éreztették hatásukat, illetve az európai uniós pályázatok kapcsán a költségvetési időszak váltása miatt történt visszaesés. Másfél éve nincs lényegi állami, önkormányzati megrendelés, és mivel minden piaci szereplő túl akarja élni ezt az időszakot, sokan teljesíthetetlen feltételek mellett vállalnak be projekteket.

Ez ugyanakkor elindít egy spirált, amelynek hatásait leginkább a kisebb cégek, alvállalkozók szenvedik meg, hiszen a megbízásokat elnyerő vállalkozások igyekeznek az alvállalkozói árakat lejjebb szorítani, vagy minél tovább elkerülni a fizetést, olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: MFOR

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>

Linkweb - Készítse el cégbemutatóját portálunkon >>