Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

VOSZ: bérreform is kell az adó- és járulékcsökkentéshez

2008.02.05.

Érzékelhető adó- és járulékcsökkentést szorgalmazott csütörtök elnökségi ülésén a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ). Veres János pénzügyminiszter a 2009. évi adóváltoztatások keretében 200 milliárd forintos teherkönnyítésre lát lehetőséget, ezen belül a direkt adókönnyítésre 100 milliárd forint juthat.

A gazdaság dinamizálását adó- és járulékcsökkentéssel és az ehhez kapcsolódó bérreformmal lehet megvalósítani - jelentette ki Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára ismertette a szervezet javaslatát: valamennyi élőmunka-teher (nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék stb.) képezze a munkavállalók munkabérének részét, ezzel "tiszta" képet adva az egyén számára a munkabér tartalmáról és terheiről, érdekeltté téve az alkalmazottakat a járulékfizetési kötelezettség teljesítésében, a fizetési fegyelem javításában.

A szükséges változtatást indokolja, hogy jelenleg egy 185 ezer forintos havi bruttó bér összes bérköltsége 248 ezer forint, a nettó munkabér pedig ennek 47 százaléka, 116 ezer forint. A VOSZ szerint az arányon változtatni kell: a nettó bért 55-60 százalékra kellene emelni, a példa alapján a havi 116 ezer forint 136 ezer-148 ezerre nőne. Ezzel a megoldással időszakosan elkerülhető a bruttó bérek kényszerű emelése is - azaz a vállalkozások élőmunka terheinek növekedése - és csökkenthető a fejlett európai országok javára mutatkozó bérszínvonal különbség.

A főtitkár kijelentette: akkor lehet csökkenteni a bérhez tartozó járulékot, ha az 1,5 millió ember, aki jelenleg minimálbéren van bejelentve, kivenné a részét a személyi jövedelemadó terhekből. A VOSZ támogatja a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) ajánlásait az élőmunkaterhek csökkentésére - tette hozzá a főtitkár.

Veres János egyetért a törekvésekkel

A GVK által 2009-től javasolt adó- és járulékrendszer változtatása bevételi, illetve kiadási oldalon 760-960 milliárd forintot jelent - reagált a csomagra Veres János, hozzátéve, hogy tételenként kell elemezni a javaslatokat, végigszámolva azok kihatásait is.

Az élőmunkát terhelő járulékok 8-10 százalékpontos csökkentése 500-600 milliárd forintos nettó többletkiadással jár, a társasági adó átrendezése 350 milliárd forintot jelent, az szja-kedvezmények teljes kiiktatása - ahogy a GVK javasolja - 200 milliárd forint többletbevételt eredményezhet, a vállalkozói járulék és a kisadók megszüntetése 165 milliárd forinttal mérsékli a bevételeket - sorolta a becsült adatokat a pénzügyminiszter. A kormány egyetért azzal, hogy az élőmunka terhei csökkenjenek, "a megoldás érdekében jelenleg tízféle változat van az asztalon" - jelezte Veres János.

Az adó- és járulékrendszer érdemi átalakításának kereteiről kell megállapodni - szögezte le a miniszter. A Pénzügyminisztérium számítása szerint változatlan adó- és járulékrendszer esetén 2009-ben a költségvetés összeállításánál teherkönnyítésre 200 milliárd forintos mozgástér kínálkozik - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ebből az összegből tartalékot is képezni kell, az egyedi nagyberuházások további támogatása is ezt a keretet terheli.

Adó- és járulékkönnyítésre 100 milliárd fordítható, további összegeket a költségvetési kiadások további csökkentésével illetve az adórendszeren belüli belső átcsoportosítással lehet előteremteni - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Kóka buzdít, Draskovics óva int

Kóka János, az SZDSZ elnöke korábban azt mondta, hogy 500-600 milliárd forint összegű adócsökkentés lendíthetne a foglalkoztatási helyzeten és javítaná az ország versenyképességét. Draskovics Tibor a reformok továbbvitelének szükségességéről beszélt. "Amikor Magyarország versenyképességét Szlovákiáéhoz hasonlítjuk, akkor vegyük figyelembe azt is, hogy amíg nálunk egy lakos évente 1.700 euró szociális juttatást kap, addig Szlovákiában 1.050 eurót" - hangsúlyozta a tárcanélküli miniszter.

Magyarországnak folytatnia kell az államháztartás rendbetételét, megcélozva a pénzügyi stabilitást - jelentette ki Demján Sándor. A VOSZ elnöke szerint a befolyó többletbevételeket nem szabad adócsökkentésre fordítani. A hitelből fedezett jóléti rendszerváltás után nincs más út, mint az ország eladósodottságát folyamatosan csökkenteni - tette hozzá. "Reformok nélkül Magyarország nem tud talpra állni, ezért a VOSZ támogatja a reformokat" - mondta Demján Sándor, hozzátéve, hogy ez nem politikai támogatást jelent, hanem a reformkoncepció támogatását.

Költségvetési Hivatal felállítása a megoldás

A VOSZ elnöksége támogatja egy kizárólag szakmai alapon működő, a politikai pártok közvetlen befolyásától elszigetelt, a kormány fennhatósága alá nem tartozó Költségvetési Hivatal létrehozását. A hivatal megalakulását tartalmazó - kétharmados - törvényen kívül meg kell teremteni a költségvetési szabályok megsértésének bekövetkezésekor a felelősségre vonás szigorú és következetes szankciórendszerét - áll a VOSZ állásfoglalásában.

A VOSZ összehasonlító elemzést és vizsgálatot kér a budapesti 4-es metró ügyében, amely várhatóan 2012-re készül el, költsége meghaladja az 510 milliárd forintot. A VOSZ közölte: a spanyol fővárosban az elmúlt négy évben 90 kilométer új metróvonalat és 80 állomást építettek, 1.444 milliárd forint értékben. Tízszeres hosszúságú nyomvonalról, hatszor annyi állomásról van szó, amely alig két és félszeres beruházási költséggel épült.

Forrás: HR Portal

Tipp!

Hirdessen a Magyar Tudakozó oldalain >>

Hatékony üzleti honlapokat készítünk megfizethető áron >>

Most ingyen regisztrálhatja cégét Magyarország Cégkeresőjében >>