Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Pályázati dömping a kkv-knak

Új gépek beszerzésére, informatikai fejlesztésekre, képzésekre nyerhetnek el forrásokat március elsejétől.

Március 1-jétől újabb kiírásokra adhatnak be pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) keretében. Az ÚSZT második hullámában 77 kiírás jelent meg, összesen 510 milliárd forint keretösszeggel hat fejlesztési programban.

A vállalkozásfejlesztési programban 16 pályázat jelent meg 147 milliárd forintos keretösszeggel, többek között mikrovállalkozások fejlesztésére, vállalati klaszterek támogatására, technológiafejlesztésre, munkahelyi képzésekre, mikrohitelekre lehet forrást igényelni. Ezekből mi a kkv-kat leginkább érintő hat programot ismertetjük. A támogatási összegek néhány milliótól egymilliárd forintig terjednek.

Mindegyik kiírásra vonatkozik, hogy mezőgazdasággal foglalkozók, önkormányzatok, nonprofit szervezetek, alapítványok nem indulhatnak, és nem támogatják a gépjárműbeszerzést sem. A pályázatokat általában két-négy hónap alatt bírálják el, a támogatásokat jellemzően a számlák beadása után két hónappal fizetik ki. Többnyire kizáró ok, ha a pályázó vállalkozás ellen csőd-, végelszámolási, felszámolási vagy az APEH által indított végrehajtási eljárás folyik, és nem tolerálják a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokat sem.

1. Mikrovállalkozások fejlesztése (GOP- 2.1.1.M, KMOP-1.2.1.M)
E kiírás keretében gép- és eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és -felújításra, infrastruktúra-, valamint informatikai fejlesztésre, szoftver- és hardverbeszerzésre pályázhatnak mikrovállalkozások (9 főig).

Támogatási összeg: 1–4 millió forint vissza nem térítendő és 1–8 millió forint támogatott hitel

Az összeg csak kombináltan, egyszerre igényelhető. Vissza nem térítendő támogatást maximum 45, míg támogatott hitelt legfeljebb 60 százalékig adnak. A hitelt 9 százalékos kamattal lehet felvenni, a maximális futamidő 120 hónap, és bármikor változatlan hitelkondíciókkal előtörleszthető. A hitel összegének 90 százalékáig biztosíték kell. Kizáró ok, ha az előző üzleti évben a saját tőke negatív vagy nem éri el a törzstőke felét. Nem pályázhat az a vállalkozás, amelynél az előző teljes lezárt üzleti év nettó árbevétele meghaladta a 200 millió forintot.

2. Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztése (GOP-2.1.1.A, KMOP-1.2.1.A)
E kiírásnál új és három évnél nem régebbi gépek, eszközök beszerzésére, informatikai fejlesztésre, szoftver- és hardverbeszerzésre van lehetőségük a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.

- Támogatási összeg: 3–20 millió forint (vissza nem térítendő)

3. Komplex vállalati technológiafejlesztés kkv-k számára (GOP-2.1.1.B, KMOP-1.2.1.B)

Új gép és eszköz beszerzésére és hozzá kapcsolódó szállításra, infrastruktúra- és ingatlanfejlesztésre, -építésre pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások. Kiegészítő tevékenységként forrás szerezhető informatikai fejlesztésekre, így információtechnológiai fejlesztésre (online megjelenés, e-kereskedelem, a vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások, új hardver, szoftver, betanítás, doménnév, webtárhely). Támogatás kapható eszközbeszerzésekhez kapcsolódó gyártási licencre, piacra jutási támogatásra, így piaci megjelenésre, marketingeszközökre, formatervezésre és marketinges munkatárs igénybevételéhez. Pályázni lehet munkavállalók képzésére tanfolyamok, tréningek, képzések, idegen nyelvi és informatikai oktatás keretein belül. Tanácsadásra, valamint minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek bevezetésére és tanúsíttatására is lehetőség nyílik.

- Támogatási összeg: 15–100 millió forint (vissza nem térítendő)

A támogatási hányad 20–35 százalék közötti – függ a cég földrajzi helyzetétől is. Csak olyan vállalkozás pályázhat, amelynek megvan már két teljes lezárt üzleti éve. Kizáró ok, ha a 2009/10-es átlagos statisztikai létszám 0,5 alatt van, vagy a 2009/10-es saját tőke negatív vagy kevesebb a jegyzett tőke felénél. A beruházás nettó összege nem haladhatja meg a 2009/10-es árbevételt.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a beruházást követő két évben megtartja a 2010-es átlagos statisztikai létszámot. Az is feltétel, hogy a beruházást követő két évben átlagosan növeli a vállalkozás személyi jellegű ráfordítását az elnyert támogatás 5 százalékát kitevő mértékben (bér, bérjárulék, egyéb juttatások), vagy a beruházást követő két évben átlagosan 5 százalékkal növeli a személyi jellegű ráfordítást 2010-hez képest.

4. Komplex technológiafejlesztés és foglalkoztatás támogatása (GOP-2.1.3)
Ez a kiírás bértámogatásra is lehetőséget ad, az újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatottak személyi jellegű ráfordításának 18 havi összegét lehet elnyerni a munkakör létrehozásának napjától számítva. Új gép és eszköz beszerzésére és a hozzá kapcsolódó szállításra, üzembe helyezésre, betanításra is lehetőséget ad. Pénzhez lehet jutni információtechnológiai fejlesztésre, új hardver, szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver) vásárlására, betanításra, doménnév-regisztrációra és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díjára.

Csak kiegészítő tevékenységként pályázni lehet infrastruktúra-, ingatlan- és informatikai fejlesztésekre. Az összeg piacra jutásra is fordítható (marketingeszközök, formatervezés, marketingmunkatárs), vagy minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek bevezetésére és tanúsíttatására.

- Támogatási összeg: 100–1000 millió forint (vissza nem térítendő)

A támogatás mértéke 35 százalék. Közép-Magyarország régióban nem lehet pályázni erre a lehetőségre. Azok a vállalkozások aspirálhatnak, ahol a 2009/10-es átlagos statisztikai létszám 24,5 fő vagy annál magasabb, vagy a támogatott projektben teremtett új munkahelyekkel együtt a létszám eléri legalább a 24,5 főt. Kizáró ok a negatív saját tőke, vagy ha az kevesebb a jegyzett tőke felénél. A 2009/2010-es mérlegfőösszeg nem haladhatja meg a projekt elszámolható összes költségének a kétszeresét. A pályázónak az előző kiírásnál leírtakat kell vállalnia a létszám és a személyi jellegű ráfordítások kapcsán.

Új munkahelyek teremtése esetén a támogatott új munkahelyeket a kötelező fenntartási időszakban fenn kell tartani, a létrehozott új munkahelyeken dolgozókat a megvalósítás helyszínén kell foglalkoztatni.

5. Munkahelyi képzések támogatása (TÁMOP-2.1.3.A)
Mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak minimum 20 órás szakmai, idegen nyelvi, a vállalkozás működésével kapcsolatos (pénzügyi, számviteli, adó-, vám-, társadalombiztosítási) képzésekre, valamint munka- és egészségvédelmi programokra.

- Támogatási összeg: 5 millió forint

A támogatás mértéke: 100 százalék. A teljes projektidőszak alatt az egy főre jutó teljes képzési költség nem haladhatja meg a 300 ezer forintot, valamint a 2000 forint/fő súlyozott átlagos óradíjat.

6. Munkahelyi képzés támogatása középvállalatoknak (TÁMOP-2.1.3.B)
A középvállalkozásoknak az előbbi pályázati lehetőségnél felsorolt képzésekre van módjuk forrást szerezni. Ezenkívül egy projektmenedzser és egy pénzügyi vezető bérköltségét is finanszírozhatják.

- Támogatási összeg: 1–50 millió forint

A támogatás mértéke: 100 százalék. Előlegként 25 százalék vehető fel. A képzési költség és a súlyozott óradíj az előző pályázattal azonos.
Pályázatot kizárólag a 2011–13 időszakban nyertes Új Széchenyi-terves pályázást követően lehet beadni. A vállalkozás 2009/10-es saját tőkéje nem lehet negatív vagy kevesebb a jegyzett tőke felénél.
A sikeres pályázónak nincs továbbfoglalkoztatási kötelezettsége a képzésben részt vevők esetében.

2011.03.04.

Forrás: Világgazdaság >>

Hirdetés!

  • Egy szép ajándék, életreszóló élmény lehet!
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek?
    Születésnapra, névnapra, Valentin napra, házassági évfordulóra, karácsonyra, egyéb eseményekre.
    A leszebb ajándék egy csodálatos érme!
    Érme, Aranyérme, Ezüstérme >>