Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Áramárcsökkenés négy lépésben - Bónusz Kedvezmény az E.ON ügyfeleinek

Az E.ON egy éven keresztül 10 százalékos kedvezményt nyújt az energiadíjból azon ügyfeleinek, akik az elmúlt időszak gazdasági nehézségei ellenére is pontosan fizették villanyszámláikat az idei évben. Az ún. Bónusz Kedvezmény 2010. október 1-jétől november 30-ig az E.ON online ügyfélszolgálatán keresztül igényelhető. A kedvezmény igénybevételével azok a fogyasztók élhetnek, akik 2010-ben minden villanyszámlájukat pontosan befizették, ők akár átlag 4-5 ezer forintot is megtakaríthatnak egy év alatt.
Pál Norbert, az E.ON Energiaszolgáltató ügyvezető igazgatója elmondta:
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági válság következtében egyre több ügyfelünk került nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetbe. Éppen ezért törekedtünk arra, hogy - segítve ügyfeleinket - az E.ON ne csak jó, hanem a legolcsóbb szolgáltató is legyen. Első lépésben 2010 elején társaságunk tudatosan határozott úgy, hogy a legkevesebb áramot fogyasztók tarifáját (A1, I. tömb) nagyobb mértékben csökkenti, mint a többi fogyasztói tarifát. Második lépésben 2010. július 1-jén átlagosan 6,72 százalékkal csökkentettük egyetemes szolgáltatási áramárainkat, ezzel a kisfogyasztói szegmensben immár a legjobb árat kínáljuk az egész országban. Most, harmadik lépésként egy másik fogyasztói csoport felé szerettünk volna gesztust tenni, mely csoport a gazdasági nehézségek ellenére pontosan fizette számláit, az ő számukra kínálunk most 10%-os energiadíj-kedvezményt. Negyedik lépésként novembertől indul egy újabb akciónk is, mely a leginkább rászorulóknak nyújt majd segítséget.”

Az akció feltételeiről és az igénylésről további információ az eon.hu internetes oldalon olvasható.

Forrás: EON >>

2010.10.20.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Tisztelt Cégvezető!
    Miért fizetne más cégkeresőkbe évente 50-80 ezer forintot?
    Portálunkon, ingyen is regisztrálhatja cégét!
    Budapesti Cégkereső és hirdetési portál >>
  • Az érme csodálatos ajándék és egy befektetési lehetőség!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek, amire életük végéig emlékeznek?
    Születésnapra, névnapra, Valentin napra, házassági évfordulóra, karácsonyra, egyéb eseményekre.
    A leszebb ajándék egy csodálatos érme!
    Érme, Aranyérme, Ezüstérme >>

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb >>