Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Kevés cég ad pénzügyi részesedést a dolgozóknak

A munkavállalók pénzügyi részvétele egy, a világ számos pontján, számos formában megvalósuló koncepció, amelynek célja a tulajdonosok és a munkavállalók közötti szemléletbeli különbség csökkentése, továbbá az, hogy a munkavállalók részesedjenek valamilyen módon a cég által elért eredményekből.

Az MGYOSZ által irányított, valamint a Deloitte szakmai támogatásával megvalósuló projekt keretében hat közép-kelet-európai ország munkaadói és munkavállalói szövetségei vettek részt a TOBEQU3 (Towards a Better Quality of Financial Participation) nemzetközi felmérésben, amelynek célja többek között az volt, hogy megfelelő képet lehessen kialakítani a munkavállalók pénzügyi részvételét elősegítő programok ismertségéről, elterjedtségéről, továbbá arról, hogy mi a róluk kialakult általános vélemény és melyek a bevezetésük útjában álló legfőbb akadályok a közép-kelet-európai régió vizsgált országaiban (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Románia, Bulgária).

Magyarországon a felmérésben összesen 137 munkáltató és 69 munkavállalói képviselő vett részt. A téma fontosságát érzékelteti a tény is, hogy a válaszadó munkáltatók mintegy 70 százaléka cégvezető, illetve cégtulajdonos volt.

Készpénz az úr

A kutatásból kiderül, hogy mind a munkáltatók, mind a munkavállalók körében az úgynevezett vegyes juttatási rendszer örvend a legnagyobb népszerűségnek: a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is több mint a fele részesítene előnyben olyan rendszert a hosszú távú juttatási formák közül, amely részben az egyéni, részben a vállalkozás teljesítménye alapján működik.

A juttatás formáját tekintve a munkavállalók inkább a készpénz alapú és azonnali juttatást részesítik előnyben, a később realizálódó, de sokkal nagyobb hozam-esélyekkel bíró részesedésszerzéssel szemben. Egy részük (17,4 százalék) ugyanakkor támogatná a vegyes juttatási formákat, azaz ha készpénzzel párhuzamosan járnának ezek a juttatások. A megkérdezett magyarországi munkáltatók körében még mindig magasan a készpénz formájában biztosított jutalom a legismertebb, a megtakarítási jellegű programokról, valamint a részvényjuttatási formákról mindössze egyharmaduk hallott.

Egyúttal kiderült az is, hogy az eredmény-megosztási programokat jobban ismerik a magyar munkáltatók, mint a részvény/üzletrész juttatási modelleket. Az értékpapír-juttatási programok tekintetében a kutatás alapján nem mutatkozott jelentős különbség a munkáltatók körében az ingyenes és a kedvezményes juttatások ismertsége között.

Motiváció

A motivációs tényezőket tekintve szintén összhang mutatkozott a megkérdezett munkáltatók és munkavállalók között, mindkét oldal igen előnyösnek találta azt, hogy a program egyik velejárója a cég iránti lojalitás növekedése, az alkalmazotti összefogás, illetve annak a tudatnak az erősítése, hogy a dolgozók tulajdonosai, részvényesei a vállalatnak. A megkérdezett munkavállalók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a munkavállalók teljes körét be kell vonni a munkavállalói pénzügyi részvételi programokba, nem csak a vezető tisztségviselőket és a felső vezetés tagjait, mivel az ilyen programok akkor tudnak igazán célt érni, ha a lehetőség minden munkavállaló számára nyitva áll a csatlakozásra.

A munkavállalók többségét a részvételben a különböző adókedvezmények is ösztönzik, de a várható kedvező hozam-kilátások azok, amelyek leginkább az értékpapír hosszabb tartása mellett kötelezik el őket. A munkáltatói oldalt tekintve érdekes tényező, hogy habár a programokat kedvező adózási feltételek mellett is meg lehet valósítani, az adóelőnyöket a bevezetés okaként mindössze a válaszadók két százaléka jelölte meg.

Előnyök és félelmek

A megkérdezett munkáltatók mindössze egyharmada vezetett be már korábban is ilyen programot, de azoknak a cégeknek a többsége, amelyek alkalmaznak valamilyen munkavállalói pénzügyi részvételi programot, már több mint öt éve bevezették és működtetik azt.

Azok a cégek, amelyek már bevezették a munkavállalói pénzügyi részvételi programot, mind a gazdasági előnyök tekintetében, mind a munkavállalók megtartása szempontjából többségben sikeresnek ítélték azt, ráadásul a munkáltatók és a munkavállalók részéről egyaránt pozitív volt a program fogadtatása. Ennek következtében mindössze egyötödük válaszolta azt, hogy a jövőben nem kívánja újraindítani munkavállalói pénzügyi részvételi programját, a többiek megtartanák az eddigit, illetve egy teljesen újat, vagy a régi kibővített változatát választanák.

Azon munkáltatók, amelyek tervezik a program bevezetését, az adózási előnyöket tartják az egyik legfontosabb motiváló tényezőnek. Ezen belül is elsősorban a személyi jövedelemadóval kapcsolatos kedvezményeket, illetve a szabályozott forma kapcsán megjelenő kedvezményeket tartják a legvonzóbbnak. A felmérés rávilágított arra is, hogy azok a munkáltatók, amelyek nem indítottak el munkavállalói pénzügyi részvételi programot cégüknél, valószínűleg információhiány miatt kerülik az ilyen programok működtetését.

Többen egy potenciális program legnagyobb kockázataként a likviditás romlását jelölték meg, de vannak olyanok is, akik a növekvő adminisztratív terhektől vagy a munkavállalók motiválásának hiányától tartanak leginkább. Annak okaként, hogy eddig miért nem vezették be a programot, a válaszadók elsősorban a bizonytalan jogi- és adójogi megítélést, a bizonytalan gazdasági környezetet és a jogszabályban részletezett juttatási formák hiányát emelték ki.

Forrás: HR Portal >>

2010.09.13.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Tisztelt Cégvezető!
    Miért fizetne más cégkeresőkbe évente 50-80 ezer forintot?
    Portálunkon, ingyen is regisztrálhatja cégét!
    Budapesti Cégkereső és hirdetési portál >>
  • Az érme csodálatos ajándék és egy befektetési lehetőség!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék az érme?
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek, amire életük végéig emlékeznek?
    Születésnapra, névnapra, Valentin napra, házassági évfordulóra, karácsonyra, egyéb eseményekre.
    A leszebb ajándék egy csodálatos érme!
    Érme megjelenés >>

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb >>