Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Álom a gyors adóreform

Irreális azt várni az új kormánytól, hogy rövid idő alatt képes lesz érdemi változást eszközölni az adórendszerben: a gyakorlatban nem valósítható meg, hogy 2011-től jelentős átalakítások legyenek, az pedig teljességgel lehetetlen, hogy már az idén nyáron beinduljon ez a folyamat.

Kérdés persze, hogy mit tart a kormány jelentős átalakításnak. Szakértők egybehangzó állítása szerint az adókulcsok, sávhatárok tologatása, a kedvezmények és kivételek megszüntetése nem tartozik ebbe a kategóriába és az ilyen szintű módosítások igen kis hatásfokúak a versenyképesség javítását illetően.

A költségvetési oldalt érintő érdemi kiadáscsökkentés nélkül pusztán a GDP-növekedéssel számolva négy év alatt is nagyságrendileg csak 400 milliárd forint mozgástér keletkezhet, amit adócsökkentésre lehetne fordítani - mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató elnöke azon a műhelymegbeszélésen, amely Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója szervezésében jött létre.

A versenytársakhoz képest egyértelműen magas a makroszintű adóteher, s ma már nemcsak Szlovákia vagy Lengyelország számít versenytársnak, hanem Románia és Bulgária is. Összességében szűkös adóalapok mellett széttagolt, bürokratikus rendszert sikerült kialakítani - véli László Csaba, a KPMG partnere, volt pénzügyminiszter.

Azzal senki sem vitatkozik, hogy a béreket terhelő adó és az adóék régiós, de uniós szinten is nagyon magas, de azzal a hamis illúzióval is le kell számolni, hogy Magyarországon alacsony a társaságokat terhelő adó. Ez a társasági adó esetében így van ugyan, de ha az iparűzési adó terhét is beszámítjuk, akkor az már jelentősen megdobja a terhelést. Olyan társaság is van, amelynek összevont terhelése negyven százalék körül van - mutatott rá László Csaba, megjegyezve, hogy nyilván nem ez az átlag.

A 25 százalék körül alakuló terhelés viszont nem annyira ritka, és ez már nem mondható versenyképesnek régiós szinten.

Az adótörvények olyan állapotban vannak - a folyamatos, helyenként értelmetlen módosítások miatt -, hogy az már nem javítható - mondta Bogdán Tibor ügyvéd. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young tanácsadója szerint egyenesen gyalázatos, amilyen minőségben az adótörvények módosítása zajlik. Ma az is problémát okozhat, hogy egyáltalán mi tekinthető hatályos szövegnek, hiszen a jogszabályok már követhetetlenül lépnek hatályba. A megoldás az lenne, ha további foltozás helyett újraírnák a szabályokat.

Ezzel azokat az alapokat is le lehetne fektetni, ami egy gyökeresen más adópolitikához kell - adott esetben a családi adózás alkalmazásához. E folyamat azonban - jóllehet maga a törvény megírása túl sok időt nem vesz igénybe - csak évek alatt mehet végbe. Újra kell ugyanis gondolni a különböző jövedelmek - tőke, osztalék, bér -, a társadalom és egészségbiztosítás járulékainak kezelését. Összességében az is csoda lenne, ha 2012-re elkészülhetne egy új, átlátható és korszerű adórendszer.

Forrás: Napi Gazdaság >>

2010.06.03.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb >>

  • Bélyeg a legszebb ajándék!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék a bélyeg?
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek, amire életük végéig emlékeznek?
    Ajándékozd meg egy csodálatos bélyeggyűjteménnyel!
    Filatelia Portál >>