Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Erejükön felül pályáznak a kkv-k

Még mindig a túl magas kockázat áll a meghiúsult pályázati igénylések többségének hátterében. Az elutasítások egy része megelőzhető lenne, ha a kis és középvállalatok reálisan mérnék fel finanszírozási lehetőségeiket, s olyan értékben pályáznának, amelyhez az önerőt valóban hozzá tudják rendelni - mondta el Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.

A tavalyi évben a Starthoz beérkezett sikertelen igénylések 40 százalékában több tényező együttes fennállása miatt született negatív döntés. Egyidejűleg jelentkezett a vállalkozás gyenge pénzügyi helyzete, a projekt finanszírozásának megoldatlansága, valamint a vállalások teljesíthetőségének magas kockázata – derült ki a társaság által készített elemzésből, melyet szerkesztőségünkhöz is eljuttatott.

Bár az elmúlt évben másfélszer több pályázati kezességvállalási igény érkezett a Start Zrt.-hez, mint 2008-ban, jelentősen megnőtt az eredménytelen igénylések száma is. A legtöbb esetben az elutasítások oka a vállalkozás feszített likviditási helyzete, a nem egészséges mérlegszerkezet, az eladósodottság magas szintje, a gyenge jövedelmezőség, illetve a készpénztermelő-képesség hiánya volt a tavalyi évben. Elsősorban a kis- és mikro-vállalkozások veszélyeztetettek, amelyek rendszerint alultőkésítettek és gyakran küzdenek likviditási nehézségekkel.

„A vállalkozás magas pénzügyi kockázata, az árbevételre, létszámra, vagy egyéb tényezőre vonatkozó vállalások teljesítésének magas kockázata gyakran meghiúsítja a szerződést” – fogalmazott Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója. Kiemelten fontos volna a kkv-k számára, hogy - figyelemmel kísérve a gazdaságban zajló folyamatokat - vállalatuk pénzügyi helyzetét reálisan felmérve, valós lehetőségeiknek megfelelő mértékben pályázzanak. Sok esetben már a projekt megkezdése előtt jól látható, hogy a vállalkozások a projekt befejezését követő két üzleti évben nem fogják tudni fenntartani a szükséges létszámot, vagy elérni az előírt árbevételt.

A pályázati szerződésben lefektetett vállalások teljesíthetőségén túl az elutasítási okok között kizáró tényezőként szerepelt, ha a vállalkozás vezető tisztségviselője olyan társaság vezetője vagy tulajdonosa volt, amely ellen felszámolás indult az elmúlt öt évben. A Start Zrt.  2010-től a gazdasági környezetre tekintettel némileg könnyített ezen a feltételen, abban az esetben ha a pályázó tulajdonrésze egy felszámolásban érintett vállalkozásban 25 százalék alatti, a Start Zrt. kezességet vállalhat pályázatára, egyéb esetben nem.

Az elemzésbe bevont nem teljesíthető igénylések mellett, a pályázók közel 10 százalékánál azért hiúsult meg az ügylet, mert az ügyfél visszavonta igénylését, vagy nem érkezett visszajelzés tőle a Start kérdéseire. Ennek hátterében számos esetben a szabályozás megváltozása állt, hiszen a biztosítékadási határérték felemelésével a vállalkozás időközben mentesült a pályázati biztosítékadási kötelezettség alól.
 
A megnövekedett elutasítási arány ellenére a Start Zrt. az elmúlt két évben mintegy 3,9 milliárd Ft értékben vállalt kezességet. A társasághoz érkező igénylések elmúlt időszakban tapasztalt ugrásszerű növekedése bizonyítja, hogy a bankok finanszírozási és garanciavállalási lehetőségeinek beszűkülése miatt a Start Zrt. termékére egyre nagyobb igény jelentkezik - tudtuk meg a cég sajtóközleményéből.

Forrás: Privát Bankár

2010.03.08.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb

  • Bélyeg a legszebb ajándék!
    Gondoltál már arra, hogy milyen szép ajándék a bélyeg?
    Szeretnél meglepetést szerezni szeretteidnek, amire életük végéig emlékeznek?
    Ajándékozd meg egy csodálatos bélyeggyűjteménnyel!
    Filatelia Portál