Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Eljárás a munkaviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén

Az elbocsátások időszakában nem árt tisztában lennie munkaadónak és munkavállalónak egyaránt azzal, milyen kötelezettsége is van ilyenkor a feleknek. Mindenekelőtt fontos, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni. A legalapvetőbb, hogy a dolgozó az előírt rendben átadja munkakörét, míg a munkáltató kifizeti a még fennálló bért és egyéb járandóságokat, valamint kiadja a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat. Cikkünkben a munkaviszony megszűnésével járó kötelezettségeket vesszük sorra.

A munkavállaló munkaviszonya megszüntetésekor, illetve megszűnésekor munkakörét az erre előírt rendben köteles átadni és a munkáltatóval elszámolni. A munkakör-átadás és az elszámolás feltételeit a munkáltató köteles megfelelően biztosítani. A felmondási idő legalább harminc nap, az egy évet azonban nem haladhatja meg. Ez főszabály, vagyis ettől érvényesen eltérni nem lehet. A felmondási idő felének letöltése alól a munkavállalót fel kell menteni, de a munkáltató egyéni döntése alapján a felmondási idő teljes egésze alól is felmentheti a munkavállalót.

A munkaviszony megszüntetésekor, illetve megszűnésekor a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat. Rendes felmondás esetén a munkáltató legkésőbb az utolsó munkában töltött napon köteles kiadni az igazolásokat és kifizetni a munkabért. Ha a munkaviszony próbaidő alatt azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással, azonnali hatályú közös megegyezéssel szűnt meg, akkor a munkáltató legkésőbb a jognyilatkozat közlésétől, illetve a megállapodás megkötésétől számított harmadik munkanapon köteles a kifizetésről és az igazolások kiadásáról gondoskodni.

Amennyiben a munkavállaló rendes felmondása esetén, a felmondási idő alatt munkaviszonyának megszüntetését a munkavégzés alóli felmentése előtti időpontra kéri, a munkáltató köteles a munkaviszonyt a munkavállaló által megjelölt időpontban megszüntetni, és ugyancsak három munkanapon belül a kifizetésről és az igazolások kiadásáról gondoskodni.

A munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésekor, megszűnésekor a munkavállaló részére olyan meghatározott tartalmú igazolást kell kiállítania, amely tartalmazza a munkavállaló személyi adatait (név, leánykori név, anyja neve, születési hely, év, hónap, nap), a munkavállaló TAJ számát, a munkáltatónál munkaviszonyban töltött idő tartamát, a munkavállaló munkabéréből jogerős határozat vagy jogszabály alapján levonandó tartozást, illetve ennek jogosultját, a munkavállaló által a munkaviszony megszűnésének évében igénybe vett betegszabadság időtartamát, és a munkavállaló emelt összegű végkielégítésben való részesülését.

A munkáltató köteles igazolni azt is, ha a munkavállaló munkabérét tartozás nem terheli. Az igazolásnak tartalmaznia kell továbbá a munkavállaló pénztártag által választott magánnyugdíjpénztár megnevezését, címét, bankszámlaszámát. Ha a tagságra kötelezett pályakezdő munkavállaló nem választott pénztárat, ezt a tényt jelezni kell, és meg kell jelölni az illetékes területi pénztár megnevezését, címét.

A munkavállaló kérelmére munkaviszonyának megszüntetésekor, megszűnésekor, illetve az ezt követő egy éven belül a munkáltató köteles működési bizonyítványt adni. A működési bizonyítványnak tartalmaznia kell a munkáltatónál a munkavállaló által betöltött munkakört, a munkavállaló munkájának értékelését. A munkáltató azonban ezen körülményekről csak a munkavállaló kifejezett kérésére adhat tájékoztatást.

Amennyiben a munkavállaló munkaviszonyát nem a törvényben előírtak szerint szünteti meg, köteles a munkáltató számára a rá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget megfizetni. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése kizárólag azért jogellenes, mert a felmondási idő egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége a le nem töltött idővel arányos.

Forrás: Ügyvezető

2009.10.16.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
    Gondolt arra, mennyi látogatót, ügyfelet, bevételt jelent a jó pozíció?
    Szeretné, ha sikeresebb lenne a vállalkozása!
    Google kampányok teljes körű lebonyolítása!
  • Tudta, hogy több százer birságot fizethet?
    Készíttesse el szabályzatát, mielőtt százezreket fizet APEH -nek!
    Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
    Kötelezően elkészítendő szabályzatok

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb

  • Filatelia - Magyar Bélyegek
    Bélyeg megjelenések, érdekességek, újdonságok
    Bélyeg rendelési lehetőség!
    Filatelia Portál
  • Budapesti Ingatlanok
    Adjon fel hirdetést, vagy olvassa mások ingatlan hirdetéseit!
    Budapesti Ingatlan hirdetési portál használata ingyenes!
    Budapesti Ingatlan