Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

10 százalékos adókulcsot javasol

Különadóval kurtítaná a kormányfő a 2 millió felett keresőknek. Jövő év január 1-jétől átmeneti időre, egy évre vezetne be különadót a kormányfő, amit azok fizetnének, akik havi kétmillió forint felett keresnek az önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú cégeknél.

A kezdeményezést Bajnai Gordon miniszterelnök fogalmazta meg az MSZP-frakció hétfői ülésén. A különadót várhatóan adómódosítóként nyújtanák be, és ha elfogadja az Országgyűlés, akkor jövő évtől vonatkozik minden e területen dolgozóra és minden munkaszerződésre.

A kormány terve az, hogy a többségi állami, önkormányzati tulajdonú cégek munkavállalóinak a havi, bruttó fizetésük kétmillió forint feletti részét adó formájában vonnák el, és az visszakerülne a központi költségvetésbe. A parlament előtt már van egy szocialista törvényjavaslat, amely kimondaná, hogy jövő évtől a köztulajdonú gazdasági társasággal munkaviszonyban álló személy személyi alapbére, illetve a vezetők havi díjazása legfeljebb a Magyar Nemzeti Bank elnöke keresetének (amely ma csaknem 8 millió forint) egynegyede lehet. Ez a bérplafonról szóló a rendelkezés csak jövőben köttetendő munkaszerződésekre vonatkozna.

Az MSZP-frakció hétfői ülése után Mesterházy Attila frakcióvezető azt mondta: a képviselőcsoport egyeztetéseket kezd a kormánnyal, hogy az állami és az önkormányzati cégeknél a kétmillió forint feletti fizetéseket különadó sújtsa. A politikus elmondta, a nap folyamán azért kezdenek egyeztetést a Pénzügyminisztériummal, hogy a bérplafonon túl hogyan lehetne rendezni a kétmillió forint feletti fizetéseket az állami és az önkormányzati cégeknél.

A frakcióvezető közölte: azt javasolják, hogy Szlovéniához hasonlóan a kétmillió forint feletti fizetések e feletti részét sújtsa egy különadó. Hozzátette: Szlovéniában ennek az adónak a mértéke 90 százalék, az MSZP azt javasolja, hogy Magyarországon ez 100 százalékos adókulcs legyen.

Forrás: MTI

2009.10.15.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

  • Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
    Gondolt arra, mennyi látogatót, ügyfelet, bevételt jelent a jó pozíció?
    Szeretné, ha sikeresebb lenne a vállalkozása!
    Google kampányok teljes körű lebonyolítása!
  • Tudta, hogy több százer birságot fizethet?
    Készíttesse el szabályzatát, mielőtt százezreket fizet APEH -nek!
    Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
    Kötelezően elkészítendő szabályzatok

  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb

  • Filatelia - Magyar Bélyegek
    Bélyeg megjelenések, érdekességek, újdonságok
    Bélyeg rendelési lehetőség!
    Filatelia Portál
  • Budapesti Ingatlanok
    Adjon fel hirdetést, vagy olvassa mások ingatlan hirdetéseit!
    Budapesti Ingatlan hirdetési portál használata ingyenes!
    Budapesti Ingatlan