Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Már megint uniós jogot sért az Áfa törvény

Az áfa-visszatérítés egyes szabályainak megváltoztatására szólította fel az Európai Bizottság Magyarországot csütörtökön. Ez az igény már igazán szíven döfi az Áfa törvényt.

Az uniós tagországok szinte mindegyikét érintő, összesen több tucat szabálysértési eljárást bejelentve az Európai Unió végrehajtó testülete a magyar kormányhoz intézett figyelmeztetést azzal a hiányossággal indokolta, hogy az áfa-törvény szerinti azonnali visszaigénylési lehetőség a gyakorlatban nem érvényesíthető olyan esetekben, amikor olyan számla után keletkezik a levonható áfa, amelyet az adózó még nem egyenlített ki. A Pénzügyminisztériumban az MTI-nek elmondták, hogy várják az írásos indoklást, azt követően alakítják majd ki álláspontjukat a kérdésben.

Brüsszel szerint a magyar szabályozás sérti az áfa-rendszer semlegességének elvét, amelyet nemrégiben az Európai Bíróság is megerősített.

A magyar áfa-törvény értelmében az adóalanyok választhatnak, hogy az áfa-különbözetet (amely abból adódik, hogy egy adómegállapítási időszakban a levonható áfa összege meghaladja a fizetendő áfát) átviszi a soron következő adó-megállapítási időszakra vagy kéri annak azonnali visszatérítését - emlékeztetett a végrehajtó testület. Az olyan beszerzésekhez kapcsolódó előzetesen felszámított áfa tekintetében azonban, amelyek pénzügyi teljesítése még nem történt meg, az áfa-különbözet nem igényelhető vissza.

"Ennek következtében azok az adóalanyok, akiknek adóbevallásában rendszeresen szerepel többlet, gyakorlatilag kénytelenek az előzetesen felszámított áfa-különbözetet a következő adómegállapítási időszakra átvinni" - fogalmazott a bizottság közleménye.

Hirdessen itt!

  • Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, a cége bevétele?
    Gondolt arra, mennyi látogatót, ügyfelet, bevételt jelent a jó pozíció?
    Szeretné, ha sikeresebb lenne a vállalkozása!
    Google kampányok teljes körű lebonyolítása!
  • Tudta Ön, hogy több százezret fizethet?
    Készíttesse el szabályzatát, mielőtt százezreket fizet APEH -nek!
    Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
    Kötelezően elkészítendő szabályzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

"A magyar szabályozás következtében azokban az esetekben, amikor az előzetesen felszámított áfa összege meghaladja a levonható áfa összegét, így például olyan időszakokban, amikor jelentős beruházásra kerül sor, az adóalanyok áfa-terhei növekednek. Mivel az áfa-visszatérítés feltétele a beszerzésre vonatkozó kifizetés teljesítése, az adóalanyok arra kényszerülhetnek, hogy a visszaigényelhető áfát továbbvigyék a soron következő adó-megállapítási időszakokra" - fejtette ki a brüsszeli testület.

A bizottság egy másik eljárás keretében hivatalos figyelmeztetést küldött Magyarországnak amiatt, hogy a budapesti nemzetközi repülőtéren korlátozzák a saját földi kiszolgálásuk ellátására jogosult szolgáltatók és légifuvarozók számát. A brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy ezek a korlátozások nem bírnak jogilag kötelező erővel, és nem használhatók fel új szolgáltatók belépésének megnehezítésére vagy a repülőtéren már jelen lévő szolgáltatók kiszorítására.

Szerepel hazánk azon 21 tagállam között is, amelyet a vasúttársaságok közti versenyt szabályozó uniós szabályok végrehajtásában mutatkozó hiányosságok kiigazítására kértek. A bizottság nem részletezte, hogy mely tagországoknál pontosan milyen problémát lát, de a legjellemzőbb hiányosságok között említette az infrastruktúra irányítása és a társaságok működtetése közti nem kielégítő függetlenséget, a költségcsökkentés, illetve a közvetlen költségeken alapuló tarifarendszer ösztönzésének hiányát, illetve a versenyproblémák rendezéséhez megfelelő hatáskörrel rendelkező független szabályozótestület létrehozásának elmaradását.

Az Európai Bizottság egyik fő feladata, hogy figyeljen arra: betartják-e az EU-tagországok az uniós joganyagban szereplő szabályokat. A csütörtökön bejelentett szabálysértési eljárások főleg az adóügyek, a közlekedés, a pénzügyi szolgáltatások, a szakképzettségi előírások, a környezetvédelem területét érintették.

Hirdessen itt!

  • Tisztelt Cégvezető!
    Miért fizetne évente, más cégkeresőkbe regisztrációs díjat?
    Nálunk, ingyen regisztrálhatja cégét!
    Budapesti Cégkereső és hirdetési portál
  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb

 

 

 

 

 

 

 

 

Belgium, Görögország, Írország, Olaszország és Lengyelország esetében például Brüsszel az Európai Bírósághoz fordul, mert nem teljesítették a cégegyesülésekre és szétválásokra vonatkozó beszámoló-egyszerűsítési kötelezettséget. Finnország, Franciaország, Németország, Luxemburg és Ausztria egyebek között az adózási kivételek, Bécs a regisztrációs adóval kapcsolatos problémák miatt is figyelmeztetést kapott. Görögországot Magyarországhoz hasonlóan az adóvisszatérítési rendszerben mutatkozó hiányosságok miatt is megintették. Nagy-Britannia, Szlovákia, Hollandia és Spanyolország közbeszerzési ügyek miatt részesült figyelmeztetésben, két ugyanilyen ügyet viszont lezártak Németország esetében. Belgiumnak bíróság előtt kell felelnie a gáztranzit-szerződésekben szereplő kivételek miatt.

Több tagállamnak a szakképzettségi előírásokra vonatkozó szabályain kell változtatnia. Portugáliában, Spanyolországban, Belgiumban és Cipruson a szolgáltatások szabad mozgásában is talált kivetnivalót a bizottság. Bulgáriának és Romániának természetvédelmi hiányosságokért kell felelnie. Csehországban és Szlovákiában a fogyasztói szerződések tartalmaznak tisztességtelen feltételeket, Hollandiában a diákok támogatása diszkriminatív a bizottság szerint.

Hirdessen itt!

  • Filatelia - Magyar Bélyegek
    Bélyeg megjelenések, érdekességek, újdonságok
    Bélyeg rendelési lehetőség!
    Filatelia Portál
  • Budapesti Ingatlanok
    Adjon fel hirdetést, vagy olvassa mások ingatlan hirdetéseit!
    Budapesti Ingatlan hirdetési portál használata ingyenes!
    Budapesti Ingatlan

 

 

 

 

 

 

 

 

Az újonnan indítottak vagy újabb fázisba érkezettek mellett számos szabálysértési eljárás lezárását is bejelentette Brüsszel. Ausztria és Olaszország például új jogszabályban garantálta a faji és etnikai egyenlőséget, így már nem kell uniós retorzióktól tartaniuk. Ausztria, Finnország és Málta uniós szintű munkaügyi esélyegyenlőségi törvényeket hozott, ezért ellenük szintén megszüntették az eljárást e témában. Utóbbi hiányosságai miatt ugyanakkor most figyelmeztették Németországot és Portugáliát.

Forrás: MTI

2009.10.13.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>