Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Örökölhető nyugdíjszámla is elképzelhető lenne

A kilábaláshoz támogatni kellene a magyar vállalkozásokat, véli Varga Mihály, ennek eszköze az adórendszer átalakítása lehet. A korábbi pénzügyminiszter a MGYOSZ mai rendezvényén leszögezte, hogy az állami újraelosztás mértéke túl magas Magyarországon. A nyugdíjrendszer kapcsán több lehetséges alternatívát is látnak.

Magyarország versenyképessége szempontjából döntő, hogy csökkenteni tudjuk az állami újraelosztást, jelentette ki a Fideszes politikus. Ennek egyik előnye lenne, hogy lehetővé válna az adók csökkentése. A volt pénzügyminiszter szerint ennek a világgazdasági körülmények alakulásától függően, de mindenképp gazdaságélénkítő hatása lenne. A szlovák példa azt mutatja, hogy az adóreform után már hat hónappal érezhető volt a hatása, míg a korábbi román adóreformnak négy hónap után voltak pozitív jelei. A gazdaságélénkítő lépések következtében elképzelhető, hogy átmenetileg az adott évben emelkedjen a költségvetési deficit.

Hirdessen itt!

  • Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, a cége bevétele?
    Gondolt arra, mennyi látogatót, ügyfelet, bevételt jelent a jó pozíció?
    Szeretné, ha sikeresebb lenne a vállalkozása!
    Google kampányok teljes körű lebonyolítása!
  • Tudta Ön, hogy több százezret fizethet?
    Készíttesse el szabályzatát, mielőtt százezreket fizet APEH -nek!
    Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
    Kötelezően elkészítendő szabályzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanakkor a magasabb hiányról a nemzetközi szervezetek is meggyőzhetőek lennének, ha ehhez megfelelő program társulna. A jelenlegi kormány politikájával éppen az a hiba, hogy hiányoznak belőle az ilyen elképzelések. Varga Mihály szerint ezért a mostani kabinet jól teszi, ha arra törekszik, hogy minél alacsonyabb szinten tartsa a költségvetési kiadásokat.

A következő kormány munkája kapcsán az ellenzéki politikus elmondta, szerinte a kincstári biztosok kiküldése különböző tárcákhoz jó ötletnek tűnik. Mindenképp szükség lesz arra, hogy a kiadások felett erős kontrollt gyakoroljon a kormányzat.

A nagy elosztórendszerek átalakítása kapcsán már sokkal óvatosabban fogalmazott Varga Mihály. Szerinte a reformoknak megvan az a tulajdonsága, hogy az elején többlet kiadásokkal járnak, így nem biztos, hogy a kormánynak 2010 és 2011-ben lesz elég forrása jelentős változások elindítására.

Hirdessen itt!

  • Tisztelt Cégvezető!
    Miért fizetne évente, más cégkeresőkbe regisztrációs díjat?
    Nálunk, ingyen regisztrálhatja cégét!
    Budapesti Cégkereső és hirdetési portál
  • Linkweb - Linkgyűjtemény
    Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
    A Linkweb dinamikusan fejlődő portál!
    Linkweb

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt gondnak nevezte a nyugdíjalapok helyzetét, hiszen jelenleg mintegy 500 milliárd forint hiányzik a kasszából, amit a kormány más módon pótol. Javasolta például, hogy egyéni nyugdíjszámla legyen, amelyben az illető személy pontos kimutatást kap a befizetéseiről és a várható nyugdíj összegről. Elképzelhetőnek tartott azt is, hogy a felnevelt gyerekek száma után bizonyos juttatásokat kapjon majd a nyugdíjas, és ez a számla akár örökölhető is lenne. Ez a rendszer alkalmas lehetne arra, hogy hazánk katasztrofális demográfiai helyzetén javítson.

Hirdessen itt!

  • Filatelia - Magyar Bélyegek
    Bélyeg megjelenések, érdekességek, újdonságok
    Bélyeg rendelési lehetőség!
    Filatelia Portál
  • Budapesti Ingatlanok
    Adjon fel hirdetést, vagy olvassa mások ingatlan hirdetéseit!
    Budapesti Ingatlan hirdetési portál használata ingyenes!
    Budapesti Ingatlan

 

 

 

 

 

 

 

 

A munkahelyteremtés fontosságát kiemelve a Fidesz alelnöke elmondta: "a munka világa felé orientáló ösztönző rendszerre van szükség", s hozzátette azt is, hogy a jelenlegi kormány "Út a munkához programja" helyes, de azt koncentrált formában kellene megvalósítani, mert 3200 önkormányzatnál mindez nem működik elég hatékonyan. Egy jövőben jobboldali kormánynak az a célja, hogy 1 millió új munkahelyet teremtsen.

Szintén sürgetőnek nevezte a politikus az euró minél korábbi bevezetését. Erre szükségünk van – szögezte le, éppen a tavalyi pénzügyi válság világított rá erre a tényre. A lakosság eladósodásának is ez az egyik lényeges problémája, hiszen az emberek a devizahiteleket abban a reményben vették fel, hogy úgyis hamarosan bevezetjük az eurót.

Varga M István

Forrás: MFOR

2009.10.05.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>