Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Ki mennyi adót fizet?

Az szja-t fizető több mint kétmillió magyar közül 790 ezren adták adójuk egy százalékát valamelyik egyháznak, további 290 ezren a két kiemelt költségvetési előirányzatot támogatták - derül ki a nemrég megjelent hivatalos összesítésből.

A táblázat adatait böngészve számos más érdekes - ám lehet, hogy nem mindig releváns - összefüggésre is bukkanhatunk. Az adózók 40 százaléka érezte fontosnak valamelyik egyházat támogatni, ez ugyan nem jelent aktív vallásgyakorlást, ám kétségtelen, hogy az adott egyházzal valamiféle közösségvállalást igen.

A katolikusok 61 százalékos aránya nem meglepő - a második világháború előtt arányuk 70 százalék körül járt -, annál inkább a kisebb egyházak, felekezetek összesen több mint 11 százalékos aránya. A számokból kitűnik, hogy az egyes egyházakat preferáló felajánló adózók mennyire tehetősek - vagy legalábbis mekkora összevonás alá eső szja-t fizetnek.

A legtöbbet (a felajánlók országos átlagának szinte pontosan a dupláját) a négy zsidó felekezet támogatói fizetik, átlagosan 1 millió 273 ezer forintot, ami nyilván összefügg azzal, hogy valószínűleg náluk a legnagyobb a nagyvárosokban lakók aránya.

A reformátusok átlagosan mintegy 25 ezer forinttal több adót fizetnek, mint a katolikusok, az evangélikusok pedig még a reformátusoknál is nagyobb adózók, mintegy évi 50 ezerrel (itt akár a weberi protestáns etikára is gondolhatunk).

Az unitáriusok és a különböző keleti ortodox egyházak támogatói az országos átlag másfélszeresét adózzák, de a buddhista és a Krisna-tudatú hívek is jó ötödével többet fizetnek, mint a katolikusok (a különböző buddhista és hinduista egyházak együtt csaknem 25 ezer támogatót tudhatnak maguk mögött).

Forrás: NAPI

A legkisebbek között vannak igen gazdagok - az alig ötven támogatóval rendelkező anglikán episzkopális egyház fejenkénti adója megközelíti az 1,2 millió forintot -, ám valószínűleg bőven akadnak közöttük itt adózó angolszász menedzserek is.

Az átlagnál "szegényebbek" az adventisták és Jehova tanúi, ám ez talán azzal magyarázható, hogy e két felekezet erősebb vidéken, mint a legtöbb kisebb felezet. Meglepő a negyedik legnagyobb támogatottságot elérő Hit Gyülekezete támogatóinak alacsony átlagos adóterhelése. Egy átlagos "hites" mindössze 350 ezer forint szja-t fizet, alig több mint a felét a felajánlók átlagánál, és alig több mint a negyedét a zsidó hitközségeket támogatók adójánál. (Hasonlóan alacsony a jóval kisebb, ám így is több mint ezer támogatót felsorakoztató szcientológusok támogatói bázisának átlagos adója.)

Ugyanakkor talán elhamarkodott következtetés lenne, hogy a Hit Gyülekezete tagjai szegényebbek, mint a többiek, vagy netán az adómoráljuk rosszabb. Körükben valószínűleg magasabb az egyéni vállalkozók aránya.

Ugyancsak merész lenne kijelenteni - bár a számok alátámasztani látszanak a tételt -, hogy az egyházak helyett a költségvetést támogatók (az "ateisták"?) gazdagabbak a hívőknél, ám tény, hogy fejenként ötvenezer forinttal több az átlagos adóterhük.

Forrás: Napi Gazdaság

2009.09.22.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, a cége bevétele?
Gondolt már arra, hogy mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Mi segítünk Önnek!
Google kampányok teljes körű lebonyolítása!

Tudta Ön, hogy több százezret fizethet?
Készítesse el szabályzatát, mielött százezreket fizetne APEH -nek!
Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
Kötelezően elkészítendő szabályzatok

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente, más cégkeresőkbe regisztrációs díjat?
Nálunk, ingyen regisztrálhatja cégét!
Budapesti Cégkereső és hirdetési portál

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
Linkweb