Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Nagy vízválasztó előtt az evások

Idén és jövőre jelentősebb változások következnek az evások életében, vagyis az idei és a jövő évi teljesítések egyelőre csak nehezen becsülhetők meg.

Az evások átlagosan 6,8 millió forint bevételt produkáltak tavaly az adóhatóság adatai alapján. Összesen 96,3 ezren eváztak, ami kis mértékű csökkenést jelent a 2007-es évhez képest (akkor 98 ezer vállalkozás tartozott a körhöz). Az összetétel nem változott jelentősen, ám tovább emelkedett a társas vállalkozások aránya: míg 2007-ben még csak 53, addig tavaly már 55 százalékot tett ki a cégek aránya - az egyéni vállalkozókhoz képest. A bevétel valamelyest (6,5 százalékot) emelkedett, 620 milliárd forintról 654 milliárd forintra.

Az idén és jövőre jelentősebb változások következnek az evások életében, vagyis az idei és a jövő évi teljesítések egyelőre csak nehezen becsülhetők meg. Az idei év jelentős változása az áfakulcs emelkedése: az év második felében az evások ötszázalékos ajándékot kapnak az államtól: júliustól ugyanis az áfa normál kulcsa húszról 25 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy ennyivel nőtt az evások bevétele is. Ezt a növekményt azonban az idén még nem fölözi le az állam, vagyis az eva kulcsa változatlanul 25 százalék marad.

A kedvezőtlen változás jövőre lép majd a rendszerbe, hiszen a 25 százalékos áfát kompenzálandó 30 százalékra emelkedik az eva kulcsa. Emellett még egy dolog ronthatja az evások jövedelempozícióját, ez pedig az úgynevezett piaci viszonyoknak megfelelő jövedelem. Vagyis a főállású evás egyéni vállalkozók, illetve társaságok főállásban közreműködő tagjai jövőre már nem a minimálbér után kell, hogy megállapítsák a járulékfizetés alapját, hanem a piaci viszonyoknak megfelelő jövedelmet kell alapul venniük.

Márpedig ez az evások esetében bizonyosan magasabb az átlagbérnél - ez az APEH adatai szerint havi 159 ezer forint -, hiszen a kör túlnyomó többsége a szolgáltatószektorban tevékenykedik, a kimutatások szerint leginkább a gazdasági szolgáltatás és az ingatlanügyletek területén elterjedt. Számukra lényegében elvész a kedvező adózási forma, gyakorlatilag mindegy lesz, hogy vállalkoznak vagy munkavállalók lesznek. A statisztikák szerint az összes evás nagyjából fele eshet ebbe a körbe.

Forrás: Napi Gazdaság

2009.09.08.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Hirdessen itt!

Gondolt már arra, hogy mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
Google kampányok teljes körű lebonyolítása

Készítesse el szabályzatát, mielött százezreket fizetne APEH -nek!
Vállaljuk szabályzatok elkészítését, garanciával!
Kötelezően elkészítendő szabályzatok

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente, más cégkeresőkbe regisztrációs díjat?
Nálunk, ingyen regisztrálhatja cégét!
Budapesti Cégkereső és hirdetési portál

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
Linkweb