Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Önálló törvény lesz a vagyonadóról, amely a cégekre is vonatkozik

Önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd.

A kormány csütörtökön tárgyalja a vagyonadó részleteit, amelyről a miniszterelnök és a pénzügyminiszter korábban annyit mondott: a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, a nagyértékű autókra, vízi- és légiközlekedési eszközökre is kiterjed majd.

A vagyonadó ingatlanokra vonatkozó szabályai szerint 30 és 50 millió forint között az ingatlan értékének 0,35 százaléka lenne az adó, e felett pedig 0,5 százalékos adókulcsot vezetnének be 2010-ben. Kedvezményt kapnának a nagycsaládosok: három gyerek után a vagyonadó 15 százalékát levonhatnák az adójukból, majd minden további gyerek után újabb 15-15 százalékot vonhatnának le. Szintén kedvezményt kapna a nyugdíjasok egy része, de ezt több feltételhez köti a törvényjavaslat. E szerint tízmillió forintos adóalapig illeti meg mentesség azokat a 62 évnél idősebb nyugdíjasokat, akik a minimálnyugdíj kétszeresénél kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, és az ingatlanuk - amelyben benne is laknak - értéke nem haladja meg az 50 millió forintot.

A nyugdíjasokra vonatkozó általános szabály az: ha nem akarják vagy nem tudják megfizetni a vagyonadót, akkor kérhetik annak "felfüggesztését". Ebben az esetben az adótartozást feljegyzik a tulajdoni lapra, és annak kell majd kifizetnie, aki örökli az ingatlant. Kedvezményt kapnak továbbá a munkanélküliek is: átmenetileg szintén kérhetik a vagyonadó megfizetésének felfüggesztését. A törvényjavaslat szerint a magánszemélyeknek és a cégeknek, szervezeteknek nemcsak az ingatlanok után, hanem a nagyértékű gépkocsik, vízi- és légiközlekedési eszközök után is kellene vagyonadót fizetni, de más-más szabályok alapján.

Az utóbbiak esetében - értékalapon - több kategóriát határoznának meg. A 125 kilowattnál nagyobb teljesítményű motorral rendelkező gépkocsik után pedig - a már meglévő teljesítményadón túl - további fizetési kötelezettsége lenne a tulajdonosoknak. Például 125 és 175 kw közötti teljesítménynél a teljesítményadó kétszeresét terhelik rá a tulajdonosra, ami arányosan növekszik az autó teljesítményével együtt. Az MTI értesülései szerint a kormány korábban 110-120 milliárd forintos bevételt várt volna az ingatlanadótól. Ez a számítás arra az első változatra vonatkozott, amely már kétmillió forintos értékhatártól kivetette volna az új adót.

A jelenlegi koncepció alapján ennek nagyjából a felével számolnak, így viszont - a tervezett jövő évi szja-csökkentés miatt - ki kell pótolni a hiányzó összeget. Erről - vagyis a további kiadáscsökkentésről - később, a jövő évi költségvetés készítésekor is ráér dönteni a kormány.

Forrás: MTI

2009.05.28.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Tudta Ön, hogy több százezer forint birságot fizethet?
Amennyiben nincs elkészítve, aktualizálva a kötelező szabályzata!
Kötelezően elkészítendő szabályzatok

Gondolt már arra, hogy mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
Google kampányok teljes körű lebonyolítása

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
Linkweb