Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Sínen vannak az idei adómódosítások

Sínen vannak, és most már valószínűleg célba is érnek az új kabinet által idei évre tervezett adómódosítások, miután a parlament hétfőn megszavazta a Bajnai-kormány javaslatcsomagját. A csomag a Gyurcsány-kormány által az Országgyűlésnek korábban benyújtott törvényjavaslat egyes rendelkezéseit módosítja, zárószavazása a jövő héten lesz.

Az egyik legjelentősebb változás, hogy az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa 20 százalékról - az előző kabinet által tervezett 23 százalék helyett - 25 százalékra emelkedik 2009. július 1-től. Bevezetnek egy középső kedvezményes, 18 százalékos kulcsot is, amely a tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárukra, illetve a távhőszolgáltatásra lesz érvényes, de az utóbbi esetében csak augusztus 1-től vezetik be.

A személyi jövedelemadó (szja) alsó sávhatára - a 18 és 36 százalékos adókulcs megmaradása mellett - a korábbi elképzeléseknek megfelelően január 1-ig visszamenőleg 1,7 millióról 1,9 millió forintra emelkedik. Ez 1,9 millió forintos bruttó jövedelemnél 3 százalékos nettó jövedelem-növekedésnek felel meg, a fölött az előny kisebb.

A magánszemélyek 4 százalékos különadója továbbra is megmarad, várhatóan 2010 végéig nem is szűnik meg.

A családi pótlék végül nem szeptembertől, hanem csak januártól alakul át adóterhet nem viselő járandósággá oly módon, hogy a családi pótlék a házastársak között megosztható 50-50 százalékban, az egyedülállók esetében pedig csak 50 százaléka számít bele a jövedelembe. A változás következtében a családi pótlék nem válik adókötelessé, ha azonban a családi pótlékkal rendelkező magánszemély más, adóköteles jövedelemmel is rendelkezik, a családi pótlék összegével megegyező összegű jövedelmét magasabb adó fogja terhelni.

A munkáltatói járulék a korábbi terveknek megfelelően július 1-től a minimálbér kétszereséig 5 százalékponttal, 32-ről 27 százalékra csökken. A minimálbér kétszeresének (143 ezer forint) megfelelő, valamint e feletti jövedelmek utáni járulékfizetési kötelezettség a Deloitte számításai szerint havi szinten összesen 7.150 forinttal csökken, ami a minimálbér kétszeresével megegyező bruttó munkabér esetén 2009. július 1-től a havi bérköltséget 3,7 százalékkal csökkenti.

A egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevételi határa július 1-től 25 millióról 26 millió forintra emelkedik.

A 2010-es adóváltozások teljesen kikerültek a parlament előtt lévő adócsomagból, ezekre külön javaslat készül, amelyet a kormány június végéig szeretne elfogadtatni a parlamenttel.

Az idei adóváltozások hatása még semleges volt - a költségvetési szigorítások miatt megtakarított összeg a bevételkiesés kompenzálására elegendő -, jövőre viszont már a tervek szerint mérséklődik az adócentralizáció.

A kormány válságkezelő programja szerint 2010-től a teljes jövedelemre érvényesülne az 5 százalékos járulékcsökkentés és eltörölnék a tételes egészségügyi hozzájárulást (eho).

Az szja-ban új adóalap-számítási módszert vezetnek be. Az adóalapot felbruttósítják a 27 százalékos munkáltatói járulékkal, a járulékot azonban továbbra is a munkáltató fizeti meg és vonja le, az adókulcsok 15-17, illetve 33-35 százalékra csökkennek, az alsó sávhatár 4-5 millió forintra emelkedik.

Az adókikerülés visszaszorítása érdekében bevonják az adóalapba az adóparadicsomokba menekített jövedelmeket és vagyont, bevezetik az általános értékalapú ingatlanadót, a jelenlegi adók megszűnnek.

Az egyszerűsítés jegyében egységes társasági jövedelemadózást vezetnek be, korlátozzák az adókedvezményeket, adómentességeket, megszűnik a társaságok különadója.

Az olyan "vadhajtásokat", mint az eva vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) Oszkó Péter pénzügyminiszter MTI-nek korábban adott nyilatkozata szerint akkor lehet megszűntetni, ha a teljes adórendszer szerkezete módosul, s ezek már nem lesznek előnyösebbek, mint az általános adószabályok.

Forrás: MFOR

2009.05.11.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Tudta Ön, hogy több százezer forint birságot fizethet?
Amennyiben nincs elkészítve, aktualizálva a kötelező szabályzata!
Kötelezően elkészítendő szabályzatok

Tudja mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
Google kampányok teljes körű lebonyolítása

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
Linkweb