Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

Információcsere a gazdaság élénkítéséért

Információcserével segítik a gazdaság élénkítését célzó programot a jövőben a program kidolgozásában résztvevők, és az állami adóhatóság – erről egyezett meg pénteken dr. Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke, és Császár Antal miniszterelnöki megbízott.

A Gazdaságélénkítő Programért felelős miniszterelnöki megbízott az APEH elnökével folytatott megbeszélésen jelezte: kiemelkedően fontosnak tartja a kis- és közepes vállalkozások helyzetét értékelő, a problémáikat jelző adatok megosztását.

Mint ismeretes, a kormány komplex gazdaságélénkítő programon dolgozik annak érdekében, hogy az elmúlt évek stabilizációját követően gyorsulhasson a növekedés, erőteljesebbé váljon a felzárkózás. A program kiterjed a legfontosabb adópolitikai kérdésekre, a szociális rendszer elemeire, a képzési rendszerek átalakítására, arra, hogyan lehet olyan versenyképességet javító intézkedéseket tenni, hogy közben ne kerüljön veszélybe a konvergencia program által kijelölt egyensúlyi pálya, és miként javulhat a vállalkozások, a magyar gazdaság versenyképessége is.

Forrás: APEH

2009.03.23.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Tudja mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
Google Adwords kampányok teljes körű lebonyolítása!

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
www.linkweb.hu