Enter Könyvelő Iroda
Enter Könyvelő Iroda

"Az szja-módosítások egyenesen érthetetlenek"

A Fidesz elutasítja az ingatlanadót, és keddi elnökségi ülésén olyan határozatot hozott, hogy ha a következő választások után kormányra kerül, akkor mindenképpen eltörli - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.

A párt alelnöke elmondta: értékelték a Bajnai-kormány 2010-es adócsomagját, amelyet két részre bontottak, de mindkét részben számtalan bizonytalanságot találtak. A személyi jövedelemadó változásairól azt mondta, hogy azok ebben a formában értelmezhetetlenek. Az ingatlanadóról úgy vélekedett, hogy arról többet lehet tudni: értékalapú lesz, jelentős a befizetendő adó mértéke és a fizetni nem tudók hátralékát az ingatlanra terhelik, amit az utódok azzal együtt örökölhetnek meg.

Kósa Lajos az elutasítás okait fejtegetve mérhetetlenül igazságtalannak nevezte az ingatlanadót, és azt mondta, hogy annak bevezetésével - a mai párttámogatottsági adatok ismeretében - "az MSZP-nek hosszabban bíbelődni nem érdemes". A politikus emlékeztetett rá, hogy a kommunista hatalomátvétel után államosították a magyarországi ingatlanvagyon nagy részét, viszont ezek felújítását a későbbiekben elmulasztották. Mint mondta,  a rendszerváltozás idején az állami bérlakásokat azok lakói töredékáron vásárolhatták meg, mert 1990-ben akkori árfolyamon  ezermilliárdos nagyságrendű volt az a vagyonvesztés, ami az elmulasztott felújítások miatt keletkezett. Most viszont, amikor az állami és önkormányzati ingatlanvagyon minimálisra csökkent, és a különböző felújítási  programok következtében értékesebbé váltak a lakások, megadóztatják őket - mondta a politikus.

Emlékeztetett a miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy aki olyan ingatlanban él, amelynek adója nem egyeztethető össze jövedelmi körülményeivel, az adja el, és költözzön kisebbe. A Fidesz alelnöke ezt úgy értelmezte, hogy a kormányfő szerint az embereknek a szocialisták hibájából is bekövetkezett válság közepén a zuhanó ingatlanárak mellett kellene az összeomlóban lévő ingatlanpiacra vinni lakásaikat. Kósa Lajos szerint egy miniszterelnök nem követhet olyan politikát, ami ilyen károkat okoz az embereknek.

A fideszes politikus kitért arra is, hogy aki most akar ingatlanadót bevezetni, az nem ismeri a közigazgatás felkészültségét, nem létezik ugyanis olyan ingatlankataszter, amely ennek alapja lehetne. Hozzátette: a mai magyar viszonyok között egyébként nincs igazán szükség az ingatlanadóra. Kósa Lajos a kormány kötött idejű mandátumára utalva azt mondta: nem biztos, hogy hosszú távú intézkedésbe kellene belevágniuk, mert "ősztől a hipermarketekben hosszabb szavatosságú tartós tejet tudok venni, mint ameddig a kormány regnál".

Kérdésre válaszolva azt mondta: a mai feltételek mellett az önkormányzatok nem tudják beszedni az ingatlanadót: éppen a szocialisták vonták el az illetékek begyűjtésére alkalmas illetékhivatalt a településektől és olvasztották be az APEH-be. Arra a kérdésre, amely szerint a Fidesz programjában is szerepel egy vagyoni típusú adózás, azt mondta, arra gondolnak, hogy miként lehetne kiváltani a vállalkozásokat terhelő, a forgalom után fizetendő és a nyereségtől független helyi iparűzési adót.

Forrás: Privát Bankár

2009.05.13.

Fórum - Hozzászólás a fórumban >>

Tippek!

Tudta Ön, hogy több százezer forint birságot fizethet?
Amennyiben nincs elkészítve, aktualizálva a kötelező szabályzata!
Kötelezően elkészítendő szabályzatok

Gondolt már arra, hogy mennyi látogatót, ügyfelet és bevételt jelent a jó pozíció?
Fontos Önnek a honlapja látogatottsága, cége bevétele?
Vegyen részt a Google hirdetési kampányunkban!
Google kampányok teljes körű lebonyolítása

Tisztelt Cégvezető!
Miért fizetne évente 50-80 ezer forintot, más cégkeresőkbe?
Nálunk, akár ingyen regisztrálhatja cégét!
Magyar Tudakozó - Magyarország Cégkeresője!

Linkweb - Linkgyűjtemény
Mutassa be honlapját, szolgáltatását, tevékenységét portálunkon!
Linkweb