1. § A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 21. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő (3), valamint (6) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg az eredeti (3)-(4) bekezdés számozása (4)-(5) bekezdésre változik:

„(2) A munkáltató köteles döntése előtt a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezettel véleményeztetni a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezetét, így különösen a munkáltató átszervezésére, átalakítására, szervezeti egység önálló szervezetté alakulására, privatizálására, korszerűsítésére vonatkozó elképzeléseket.

(3) A véleményezéssel kapcsolatos eljárásra a 66. § irányadó azzal, hogy a tizenöt napos határidőt a tervezetnek a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet képviselőjéhez való érkezésétől kell számítani.”

„(6) A munkáltató a szakszervezeti tagdíj levonását az erre vonatkozó külön törvény alapján végzi.”

2. § Az Mt. 25. §-ának (2), valamint (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A munkaidő-kedvezmény mértéke valamennyi tisztségviselőt figyelembe véve összesen - eltérő megállapodás hiányában - minden három, a munkáltatóval munkaviszonyban álló szakszervezeti tag után havi két óra. E kedvezmény mértékébe a munkáltatóval való tárgyalás időtartama nem számít be. A munkaidő-kedvezmény felhasználásáról a szakszervezet dönt. A munkából való távolmaradást előre be kell jelenteni.”

„(5) A szakszervezet kérésére a (2) bekezdés alapján járó munkaidő-kedvezményből fel nem használt időtartamot, de legfeljebb a munkaidő-kedvezmény felét a munkáltató köteles pénzben megváltani. A munkáltató a pénzbeli megváltás összegét az érintett szakszervezeti tisztségviselők átlagos, előző naptári évi átlagkeresete alapján állapítja meg, és havonta utólag - bruttó összegben - fizeti ki a szakszervezet részére. Ezt a pénzösszeget a szakszervezet csak az érdekvédelmi tevékenységével összefüggő célra használhatja fel.”

3. § Az Mt. 39. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a kollektív szerződést több szakszervezet vagy több munkáltató, illetve több munkáltatói érdek-képviseleti szervezet együttesen kötötte, a felmondás jogát - eltérő megállapodás hiányában - bármelyik szerződéskötő fél gyakorolhatja. Ha a kollektív szerződést a 33. § (3) bekezdése szerint több szakszervezet kötötte, a felmondás jogának gyakorlásában a szakszervezetek megállapodnak.”

4. § Az Mt. 76/C. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben a munkáltató székhelyének, telephelyének megváltozása miatt a munkavállaló munkavégzésének helye módosul, a munkaszerződést módosítani kell, ha

a) a változás következében a munkahely és a lakóhely közötti naponta - tömegközlekedési eszközzel - történő oda- és visszautazás ideje másfél, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében - a megváltozott munkaképességű munkavállaló által igénybe vett közlekedési eszközzel - egy órával növekszik, vagy

b) a változás a munkavállaló számára személyi, családi vagy egyéb körülményeire, illetve költségeire tekintettel aránytalan vagy jelentős sérelemmel jár.

(5) A munkaszerződés módosítása során a munkáltatónak és a munkavállalónak a módosításból eredő utazási többletköltségek viseléséről is meg kell egyeznie.”

5. § Az Mt. 83/A. §-ának (4)-(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Egy naptári éven belül az átirányítás, illetve a munkáltató 105-106. §-okon, illetve a 150. § (1) bekezdésén alapuló intézkedésének időtartamát össze kell számítani és ezek együttes időtartama - kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a száztíz munkanapot nem haladhatja meg.

(5) Ha a munkavállaló eredeti munkaköre helyett más munkakörbe tartozó feladatokat lát el, a munkavállalót az átirányítás teljes időtartamára a ténylegesen végzett munka alapján illeti meg díjazás, de az nem lehet kevesebb a munkavállaló átlagkereseténél.

(6) Ha a munkavállaló a munkaköri feladatai ellátása mellett, munkaidejének meghatározható részében más munkakörbe tartozó feladatokat lát el, a munkavállalót az (5) bekezdés szerinti díjazás a ténylegesen ellátott feladatok arányában illeti meg.

(7) Ha a munkavállaló a munkaköri feladatai ellátása mellett oly módon végez más munkakörbe tartozó feladatokat, hogy a két munkakörbe tartozó munkavégzés időtartama nem különíthető el, a munkavállalót a munkabérén felül külön díjazás (helyettesítési díj) illeti meg. A helyettesítési díj mértékét az átirányítás alapján végzett munkára irányadó díjazás alapulvételével kell megállapítani.”

6. § Az Mt. 95. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A végkielégítésnek a (4) bekezdésben meghatározott mértéke háromhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a munkavállaló munkaviszonya az (1) bekezdésben meghatározott módon

a) az öregségi nyugdíjra [87/A. § (1) bekezdés a) pont], továbbá

b) a korkedvezményes öregségi nyugdíjra

való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a munkavállalót, ha az a) vagy a b) pontban foglaltak alapján korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült.”

7. § Az Mt. 98. §-ának (2) bekezdése a következő új f) ponttal egészül ki:

[(2) Az igazolás tartalmazza:]

„f) a munkavállaló 95. § (5) bekezdésében meghatározott, emelt összegű végkielégítésben való részesülését.”

8. § Az Mt. 105. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Belföldi kiküldetés esetén, ha az utazási idő a munkavállaló munkaidő-beosztása szerinti munkaidőn kívülre esik, a munkavállalót - kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában - legalább a készenlét díjazására vonatkozó szabályokban meghatározott összeg kétszerese illeti meg.”

9. § Az Mt. 106. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Kirendelés esetén a munkavállaló foglalkoztatása során alkalmazni kell a kirendelés helye szerinti munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződés munkaidőre és pihenőidőre, valamint - ha a munkavállalóra kedvezőbb - a munka díjazására vonatkozó rendelkezéseit.”

10. § Az Mt. 117. §-a (1) bekezdésének d) és f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(1) E törvény alkalmazásában]

„d) éjszakai munka: a huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés;”

„f) délutáni műszak: a többműszakos munkarend alapján a tizennégy és huszonkét óra közötti időszakban teljesített munkavégzés;”

11. § (1) Az Mt. 117/B. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A teljes munkaidő mértéke napi nyolc, heti negyven óra.”

(2) Az Mt. 117/B. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A teljes munkaidő mértéke - munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján - legfeljebb napi tizenkét, legfeljebb heti hatvan órára emelhető, ha a munkavállaló

a) készenléti jellegű munkakört lát el;

b) a munkáltató, illetve a tulajdonos közeli hozzátartozója [139. § (2) bekezdés].”

12. § Az Mt. 124-124/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„124. § (1) A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a munkavállalónak munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő-beosztása alapján a pihenőnapok helyett hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható, amelybe a vasárnapnak bele kell esnie.

(3) Munkaidőkeret alkalmazása esetén az (1) bekezdésben meghatározott pihenőnapok helyett a munkaidőbeosztása alapján a munkavállalónak hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható

a) a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónál, illetve munkakörben,

b) a készenléti jellegű munkakörben,

c) a megszakítás nélküli, illetve

d) a három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, valamint

e) az idénymunkát végző munkavállaló esetében, amelybe havonta legalább egy alkalommal a vasárnapnak bele kell esnie.

(4) Munkaidőkeret alkalmazása esetén az (1) bekezdésben meghatározott pihenőnapok helyett a munkavállalónak a munkaidő-beosztása alapján hetenként legalább negyven órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható, amelybe egy teljes naptári napnak és havonta legalább egy alkalommal a vasárnapnak bele kell esnie. A legalább heti negyven órát kitevő pihenőidő alkalmazása esetén a munkavállalónak a munkaidőkeret átlagában legalább heti negyvennyolc óra pihenőidőben kell részesülnie.

(5) Munkaidőkeret alkalmazása esetén a pihenőnap

a) kéthetente, illetve

b) kollektív szerződés rendelkezése vagy a felek megállapodása alapján, legfeljebb havonta

- részben vagy egészben - összevontan is kiadható.

(6) Munkaidőkeret alkalmazása esetén

a) a készenléti jellegű munkakörben,

b) a megszakítás nélküli, illetve

c) a három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá

d) az idénymunkát végző munkavállaló esetében kollektív szerződés rendelkezése alapján a pihenőnap legfeljebb hathavonta - részben vagy egészben - összevontan is kiadható.

(7) Az (5)-(6) bekezdésben foglaltak esetén a pihenőnap összevonásának időtartama az alkalmazott munkaidőkeret időtartamát nem haladhatja meg. Hat nap munkavégzést követően egy pihenőnap kiadása kötelező. Ez utóbbi alól a többműszakos, a megszakítás nélküli munkarendben, illetve munkakörben foglalkoztatott, továbbá az idénymunkát végző munkavállaló esetében a kollektív szerződés kivételt tehet.

(8) A 127. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkavállaló esetében a heti pihenőnap nem vonható össze.

(9) A 127. § (5) bekezdés a)-b) pontja szerinti munkavállaló esetében a heti pihenőnap összevonására csak hozzájárulásával kerülhet sor.

124/A. § (1) Vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzés csak

a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetve munkakörben, vagy

b) a készenléti jellegű munkakörben, a megszakítás nélküli, illetve a három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, valamint az idénymunkát végző munkavállaló esetében, továbbá

c) a 124. § (5)-(6) bekezdésében meghatározott esetben

rendelhető el.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja tekintetében a 125. § (2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(3) Az (1) bekezdés a)-c) pontjának alkalmazása esetén havonta legalább egy pihenőnapot (pihenőidőt) vasárnap kell kiadni. Hat nap munkavégzést követően egy pihenőnap (pihenőidő) kiadása kötelező. Ez utóbbi alól a többműszakos, a megszakítás nélküli munkarendben, illetve munkakörben foglalkoztatott, továbbá az idénymunkát végző munkavállaló esetében a kollektív szerződés kivételt tehet.

(4) Ha a munkavállaló az (1) bekezdés alapján - a megszakítás nélküli, illetve három vagy ennél több műszakos munkarendben foglalkoztatott, valamint az idénymunkát végző munkavállaló kivételével - vasárnap végez munkát, számára az ezt közvetlenül megelőző szombaton rendes munkaidőben történő munkavégzés nem rendelhető el.”

13. § Az Mt. a következő új 149/A. §-sal egészül ki:

„149/A. § Vasárnapi munkavégzés esetén - a megszakítás nélküli munkarendben, illetve munkakörben, vagy a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónál, illetve munkakörben foglalkoztatott, valamint az idénymunkát végző munkavállaló kivételével - a munkavállalót rendes munkabérén felül ötven százalékos bérpótlék illeti meg, ha a munkavégzésre

a) három vagy ennél több műszakos munkarendben, vagy

b) a 124. § (5)-(6) bekezdése alapján

a munkaidő-beosztása szerint, rendes munkaidőben kerül sor.”

Záró rendelkezések

14. § (1) E törvény - a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő második hónap 1. napján lép hatályba.

(2) E törvény 16. §-a a törvény kihirdetésének napján lép hatályba.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) az Mt. 118. § (1) bekezdésében, 123. § (2) bekezdés bevezető szövegében, a 123. § (3) bekezdésében a „vagy a felek megállapodása” szövegrész és a 150. § (2) bekezdésében a „vagy a felek eltérő megállapodása” szövegrész, továbbá

b) az 1991. évi XXIX. törvény 3. § c) pontja

hatályát veszti.

(4) E törvény kihirdetésének napján az Mt. 31. §-ának (2)-(4) bekezdése hatályát veszti.

(5) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Mt. 117/A. § (2) bekezdése d) pontjában az „illetve a 124. § (4) és (6) bekezdésében foglaltaktól eltérhet.” szövegrész, „illetve a 124. § (6), valamint (8) bekezdésében foglaltaktól eltérhet.” szövegrészre változik.

Átmeneti rendelkezések

15. § (1) Az e törvény 2. §-ában foglalt rendelkezést az e törvény hatálybalépésének évében a hatálybalépéstől kezdődően arányosítva kell alkalmazni.

(2) Az e törvény 5. §-ában foglalt rendelkezést a törvény hatálybalépését követően elrendelt átirányítás esetében kell alkalmazni.

(3) Az e törvény 6-7. §-ában, 17. §-ában, 18. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglalt rendelkezést az e törvény hatálybalépését követően közölt munkáltatói intézkedés következtében történő jogviszony megszüntetés (megszűnés) esetén kell alkalmazni.

(4) Az e törvény 8-9. §-ában foglalt rendelkezéseket az e törvény hatálybalépése után elrendelt kiküldetés, illetve kirendelés esetén kell alkalmazni.

(5) Az e törvény hatálybalépését követően elrendelt, illetve közölt munkarendre, munkaidő-beosztásra és munkavégzésre az e törvénnyel megállapított munkarendre, munkaidő-beosztásra és vasárnapi munkavégzésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ha a munkáltatónál az e törvény hatálybalépését megelőzően elrendelt, illetve közölt munkarend, munkaidő-beosztás nem felel meg az e törvény 12. §-ával megállapított rendelkezéseknek, a munkáltató legkésőbb 2003. január 1. napjától kezdődően köteles az e törvény 12. §-ával megállapított rendelkezéseket alkalmazni.

(6) Az e törvény hatálybalépését megelőzően az Mt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján megkötött üzemi megállapodásra annak megszűnéséig (megszüntetéséig) az e törvény hatálybalépését megelőzően hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

Módosuló jogszabályok

16. § A munkavállalói érdek-képviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvény 1-2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A munkáltató a munkavállalók munkabéréből a szakszervezeti vagy egyéb érdek-képviseleti tagdíjat (a továbbiakban: tagdíjat) a munkavállaló írásbeli kérelmére köteles levonni, és a munkavállaló által megjelölt szakszervezet vagy egyéb munkavállalói érdekképviselet (a továbbiakban: érdekképviselet) javára köteles a kérelemben meghatározott összeget átutalni.

2. § (1) A munkáltató a megbízás megszűnéséig köteles

a) a tagdíjat a munkavállaló munkabéréből a bérfizetés esedékességekor levonni, és az érdekképviseletnek rendelkezése alapján kifizetni vagy a megjelölt bankszámlára átutalni;

b) évenként egy alkalommal - az érdekképviselet kérésére - a kérelmező munkavállalók nevét és a levont tagdíj mértékét tartalmazó jegyzéket az eltelt időszakra vonatkozóan összeállítani és az érdekképviselet rendelkezésére bocsátani.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatok ellátásáért a munkáltatót nem illeti meg díjazás.”

17. § A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 19. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A végkielégítés összege, ha a felmentett köztisztviselő közszolgálati jogviszonyban töltött ideje legalább

a) három év: egyhavi,

b) öt év: kéthavi,

c) nyolc év: háromhavi,

d) tíz év: négyhavi,

e) tizenhárom év: öthavi,

f) tizenhat év: hathavi,

g) húsz év: nyolchavi

- a felmentési idő kezdetekor irányadó - illetményének megfelelő összeg. A végkielégítés mértéke négyhavi illetmény összegével emelkedik, ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya az öregségi nyugdíjra [19/A. § (1) bek. a) pont], vagy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a köztisztviselőt, ha valamelyik jogcímen korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült. A kifizetett végkielégítés összegét fel kell tüntetni a közszolgálati igazoláson.”

18. § (1) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 36. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A közalkalmazotti igazolásnak - a Munka Törvénykönyve 98. § (2) bekezdésének a)-e) pontjában és (3) bekezdésében foglaltakon túlmenően - tartalmaznia kell

a) a közalkalmazott munkakörét,

b) a 22. § (3) bekezdés a)-d) pontjában meghatározottakat és a szülési szabadság időtartamát,

c) minden olyan, a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének évében munkában nem töltött időt, amely alatt a közalkalmazott átlagkereset fizetésben részesült,

d) a tizenharmadik havi illetménynek a közalkalmazotti jogviszony megszűnése évében történő kifizetését, illetve ennek elmaradását,

e) a jubileumi jutalom kifizetését és ennek időpontját,

f) a közalkalmazott 37. § (7) bekezdésében meghatározott, emelt összegű végkielégítésben való részesülését, továbbá

g) a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének módját, és ha e törvény indokolási kötelezettséget ír elő, a megszüntetés okát. Ez utóbbiakat a közalkalmazott kérésére a közalkalmazotti igazolásból mellőzni kell.”

(2) A Kjt. 37. §-ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A végkielégítés a (6) bekezdésben meghatározott mértéke négyhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya az öregségi nyugdíjra [37/B. § (1) bekezdés a) pont] vagy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottat, ha valamelyik jogcímen korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült.”

(3) A Kjt. 59. §-a (4) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„d) 124. §-ának (6) és (8) bekezdésében foglaltaktól kollektív szerződés vagy a felek megállapodása eltérhet.”